Jégkorong: Nemes Márton az olimpiai selejtező után a vb-n bizonyítana

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 08:59
null
Egyetlen utánpótláskorúként a 18 éves Nemes Márton is tagja volt a felnőtt jégkorong-válogatottnak, amely nemrégiben olimpiai előselejtező-tornán szerepelt a Tüskecsarnokban. A Svédországban légióskodó fiatal ráadásul a litvánok ellen be is talált a kvalifikációs viadalon, s ezzel tétmeccsen az első gólját lőtte a „nagyok” között.

A fehérvári nevelésű hokis, Nemes Márton már az ősszel felhívta magára a figyelmet, amikor 18 évesen góllal mutatkozott be a felnőttválogatottban az ukránok elleni edző meccsen, majd még ugyanazon a felkészülési tornán bár az olaszok ellen nem sikerült betalálnia, de a szlovénok kapuját is bevette.

Vagyis az első három meccsén rögtön két gólt is jegyzett a nagyválogatottban.

Mindezután decemberben az U20-as nemzeti együttesben volt jelenése, amely a hazai rendezésű divízió I/A-csoportos világbajnokságon szerepelt, és a Tüskecsarnokban végül ötödik lett, ezzel kiharcolva a bennmaradást. Ebben öt pontjával Nemes is oroszlánrészt vállalt, megérdemelten választották meg a vb legjobb magyar játékosának.

Mindezek után igazából már nem szolgáltatott túl nagy meglepetést, hogy Don MacAdam szövetségi kapitány a budapesti olimpiai selejtezőtornán is számított a svédországi Mora együttesében fejlődő támadóígéretre, aki ismét jól teljesített: a már említett második, litvánok elleni találkozón ismét a kapuba talált, egyben első gólját szerezte tétmérkőzésen a „nagycsapatban”. (A magyar együttes csoportmásodikként zárt, és – a fehéroroszok kizárása miatt – továbbjutott az ötkarikás selejtező második körébe.)

„Az őszi bemutatkozásomhoz képest az olimpiai előselejtezőn már jóval nagyobb volt a tét, sokkal inkább érződött a nyomás, a kapitány a sorokat is kevésbé variálta, úgyhogy mindenki még fókuszáltabban állt hozzá, mint a felkészülési meccsekhez – mondta Nemes Márton az Utánpótlássportnak. – Ezzel együtt a csapaton belül végig remek volt a hangulat, és nekem is sikerült hozzátennem a magamét.

Nagyon élveztem minden egyes, pályán töltött percet, ráadásul hazatérve mindig különösen felemelő érzés a magyar közönség – köztük a családom, illetve a barátaim – előtt a válogatottban játszani.

Ha ez sikerülne, újabb gyerekkori álmom válhatna valóra. A következő időszakban elsősorban az lesz a dolgom, hogy bizonyítsak a jégen, a többi már a szakmai stáb döntésén múlik.”

Fiatal kora ellenére hat mérkőzésen már három gólnál tart a felnőttválogatottban, ami igencsak impozáns mutató. Ráadásul külön pikantériát kölcsönöz a teljesítményének, hogy az eddigi karrierje során kizárólag címeres mezben lépett jégre a felnőttek között, ugyanis a svéd klubcsapatában az U20-as bajnokságban edződik.

Sebességben igazából nincs nagy különbség, de a felnőtthoki sokkal szervezettebb, taktikusabb, a párharcokba keményebben állnak bele a játékosok, mint a juniorok között. Svédországban is volt alkalmam már belekóstolni ebbe, gyakran edzhettem a Mora első csapatával, de mérkőzésen még nem adatott meg a lehetőség a bizonyításra. Bízom benne, hogy hamarosan a svéd élvonalban is debütálhatok.”

(Kiemelt képen: Nemes Márton Forrás: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
16 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.13. 20:49

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.09.13. 19:33

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
2025.09.13. 18:43
Ezek is érdekelhetik