Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.21. 15:42
null
A magyar versenyező a 25. helyen zárta a tömegrajtos versenyszámot (Fotó: Szabó Miklós)
Szombaton rendezték a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenyének elődöntőjét. A magyar színeket képviselő Kim Minseoknak nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást. A magyar versenyzők ezzel befejezték szereplésüket a milánói-cortinai téli olimpián.

A férfiak elődöntőjének második futamában indult a magyar színeket képviselő Kim Minseok. A 15 résztvevő közül az első nyolc között kellett végezni a döntőbe jutáshoz. Kim a mezőny második felében haladt a táv első felében, a második részhajránál kezdett feljebb zárkózni. A táv háromnegyedénél már eléggé szétszakadt a mezőny, s bár több esés is volt, Kim Min Seok végül a 12. helyen ért célba, így nem jutott a döntőbe. Összesítésben a 25. helyen zárt.

A magyar versenyzők ezzel befejezték szereplésüket a téli olimpián, a szombat este 20 órakor kezdődő műkorcsolya gálán azonban még részt vesz az olimpiai negyedik helyezett Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei, akik a vasárnapi záró ünnepségen viszik majd a magyar zászlót.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
17 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09