Sífutás: a magyar váltó a 25. helyen zárt a szabadstílusú női csapatsprintben

H. Á.H. Á.
2026.02.18. 10:24
null
Pónya Sára volt az első emberünk (Fotó: Getty Images)
A milánói-cortinai téli olimpián a női sífutók szabadstílusú csapatsprintjének selejtezőjében a Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda összeállítású magyar váltó a görögöket megelőzve a 25. helyen végzett, s nem jutott döntőbe. A selejtező legjobbja a svéd csapat lett, majdnem 15 másodperccel jobb időt elérve, mint a második finnek.

Soha korábban nem látott lebonyolítási formában rendezték a szabadstílusú sífutók csapatsprintjének selejtezőjét, hiszen egyesével indították a versenyzőket, az első számú emberek köre után jöttek a másodikok, s az összesítés nyomán a legjobb 15 időeredményt elérő váltó készülhet a másfél óra múlva kezdődő döntőre.

Elsőként a norvégok vágtak neki a másfél kilométeres távnak, de a fél perccel később másodikként induló svéd Jonna Sundling 3:17.48 perc alatt teljesítette a pályát, amivel nemcsak megelőzte Astrid Slindet, de – mint később kiderült – az első sorozat legjobb idejét futotta. Rögtön utána egy század híján hét másodperccel érkezett az amerikai Jesse Diggins, majd a finnek és a németek – az első indulók közül a svájciak betliztek, az osztrákok viszont a 14. indulóként jöttek be a kilencedik helyre az első emberükkel, ami döntős szereplést ért. A huszonegyedikként induló Pónya Sára nagyot küzdött, ám néhány századdal lemaradva az utolsó, 26. helyen zárt – ráadásul Pónya beérkezése után egy kutya tévedt a célegyenesben a pályára, beterelgette a célba a horvát versenyzőt, megszaglászta azargentint, majd távozott a sífutóknak fenntartott kijáraton.

A második emberek közül ismét a svédek bizonyultak a legjobbnak, a finnek feljöttek a második pozícióba, míg a harmadik helyen a kanadaiak kerültek a döntőbe. A bejutásért nagy csatát vívott a kínai, a szlovén és a kazah csapat, végül 15. helyen a kínaiak jutottak tovább. Ami a mieinket illeti, Laczkó Lara Vanda két másodperccel gyorsabb volt Pónyánál, s mint kiderült, ez arra elegendőnek bizonyult, hogy a görög váltót megelőzzék, így a magyar válogatott a 25. helyen zárt.

SÍFUTÁS
NŐI SZABADSTÍLUSÚ CSAPATSPRINT, SELEJTEZŐ
1. Svédország 6:29.94 perc
2. Finnország 14.92 másodperc hátrány
3. Kanada 16.72 mp h.
...25. Magyarország (Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda) 1:22.91 perc hátrány

 

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
17 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09