Edzőtáborban a magyar bobválogatott

2003.11.14. 22:15
Címkék
Szombaton a Nemzetközi Bobszövetség (FIBT) által szervezett egyhetes ausztriai edzőtáborba utazik a magyar válogatott, amely a most kezdődő évadban minden eddiginél több versenyen szeretne rajthoz állni.
Gyulai Márton csapatkapitány szerint négy Európa- és két Világkupa-futamon, az Európa-bajnokságon, valamint a szezonzáró februári világbajnokságon indulnak, ha minden jól sikerül. A kormányos – a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkárának, Gyulai Istvánnak a fia – a mostani idényben csak kettesben szerepel majd. Első számú tolója a már Salt Lake Cityben is csapattag Pintér Bertalan lesz, aki azonban nem tud elutazni a kerettel Iglsbe. Ô a legfontosabb versenyeken, a Vk-n, az Eb-n és a vb-n ül majd Gyulai mögött. Az edzőtáborba Szabó Dávid és Endrédi Gábor tart a csapatkapitánnyal, s kettejük között a pillanatnyi forma dönti majd el, hogy ki szerepel az Európa-kupákon. A sportág felívelő népszerűségét mutatja, hogy rajtuk kívül a tapasztalt, de ez évben pihenő atléta, Gyulai Miklós – Márton testvére – és Zsombor Zsolt mellett Bencze Ferenc, Pallai Péter, továbbá Kalmár Gábor is bevethető. A magyarok a tervek szerint november 24. és 27. között sorra kerülő Ek-futamon indulnak először, a németországi Winterbergben.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
6 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
6 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
6 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája