Síugrás: Ljökelsöy duplázott Szapporóban

Vágólapra másolva!
2004.01.25. 20:30
Címkék
Úgy tűnik, a szapporói nagysáncot Roar Ljökelsöynek találták ki. A fiatal norvég ugró tavaly erről az "asztalról" elrugaszkodva nyerte meg élete első Világkupa-versenyét, 2004-ben pedig rögvest két fényes diadalt könyvelhetett el a japán városban.
A viking "pilóta" vasárnap az első kör után még csak a 11. helyen állt, a folytatásban azonban bemutatta a nap legnagyobb ugrását (133.5 méterre repült), és erre egyetlen vetélytársa sem tudott felelni. Ljökelsöy a 2003– 2004-es szezonban már a negyedik Világkupa-viadalán győzött – mellesleg ugyanennyi sikernél tart honfitársa, a négysáncverseny királya, Sigurd Pettersen is. A két norvég összesen éppen a felét nyerte meg a szezonbeli Vk-versenyeknek, az összetettben azonban továbbra is Janne Ahonen vezet, köszönhetően a kiegyensúlyozottságának."Az első ugrás után csalódott voltam, még a dobogóban sem reménykedtem – ismerte el a Vk-összetett második helyére feljövő Ljökelsöy. – A második kanyarban szerencsém volt, önmagában a hibátlan technika nem lett volna elég a győzelemhez. Azt hiszem, mindörökre ez marad a kedvenc sáncom."A Világkupában most két hét szünet következik, a cirkusz átköltözik Európába, egészen pontosan a németországi Oberstdorfba, ahol február 7-én sírepülőversennyel folytatódik a sorozat. Világkupa-verseny, Szapporo
Nagysánc (K120): 1. Roar Ljökelsöy (norvég) 263.3 pont (122.5 méter, 133.5), 2. Kaszai (japán) 260.4 (125.5, 127.5), 3. Ahonen (finn) 256.9 (124.5, 128.5) és Pettersen (norvég) 256.9 (128, 125), 5. Higasi (japán) 256.1 (127.5, 124.5), 6. Morgenstern (norvég) 254.6 (123, 129)
A Vk állása (16 verseny után): 1. Ahonen 940 pont, 2. Ljökelsöy 736, 3. Pettersen 717, 4. Höllwarth (osztrák) 583, 5. Morgenstern 535, 6. Malysz (lengyel) 504
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
11 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
42 perce

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik