Startra kész magyarok

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2005.01.12. 22:50
Címkék
A magyar bobválogatott tagjai korábban is értek már el figyelemre méltó eredményeket - kettesben és négyesben is részt vettek már a téli olimpiákon -, a két kategóriában viszont egyszerre még nem indulhattak.
Nos, a jövő évi torinói ötkarikás játékokon ezt a bravúrt szeretnék véghezvinni. A svájci St. Moritzban kezdik meg hosszú menetelésüket, és azután, hogy kettesben az elmúlt év végén megkapták vadonatúj bobjukat, a társaság anyagi helyzete is rendeződni látszik valamelyest.
- Az elmúlt év végén sikerült tető alá hozni egy támogatói megállapodást, ennek értelmében a Mol Rt. nagyban hozzájárul a költségeinkhez. Hogy mást ne mondjak, a calgaryi világbajnokságra el sem tudnánk utazni az összeg nélkül - mondja Gyulai Márton, a csapat pilótája.
- Lassan már a tehetős csapatok kategóriájába kell sorolni a magyart?
- Ettől még rendkívül messze vagyunk, de tény, hogy míg korábban mi kölcsönöztünk mástól bobot, addig most a régi, lestrapált kettesünket kölcsön tudtuk adni az ausztráloknak, akik öszszetörték a sajátjukat. A jótett helyébe jót várj alapján vasárnap négyesben az ő sporteszközüket használhatjuk majd.
- Hogy mennek az edzések?
- Az elmúlt két évben összesen nem vezettem annyit, mint ebben az idényben. Igaz, hogy Hegyi Viktorral St. Moritzban az edzések során nem remekeltünk a tolásban, de azt óriási eredménynek tartom, hogy a végsebességet tekintve a harminchét csapat közül a tizenegyedik legjobb volt a miénk, holott jóval könnyebbek vagyunk, mint az ellenfelek. Százharmincnégy kilométres sebességgel repeszteni óriási érzés. Bizakodva várjuk tehát a versenyeket.
Legfrissebb hírek

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
5 perce

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
7 perce

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
7 perce

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
14 perce

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
32 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
55 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
59 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik