Műkorcsolya: máris gondok az új pontozási rendszerrel

2005.03.15. 17:45
Címkék
A moszkvai műkorcsolya-világbajnokság legelső napján máris hiba csúszott a világversenyen első ízben alkalmazott pontozási rendszerbe.A 2002-es olimpiai játékok botránya után bevezetett új szisztéma már a férfiak selejtezői során labilisnak bizonyult, mivel a kínai Li Csengcsiang egyik jól kivitelezett ugrására "emberi mulasztás miatt" - amint az egyik bíró fogalmazott - 0 pontot kapott. Az eset folyományaképpen az amerikai Johnny Weir előbb - a kínait megelőzve - bekerült az utolsóként jégre lépő csoportba, majd a pontszámok felülvizsgálata után hirtelen mégis kikerült onnan. Mindennek annyi a jelentősége, hogy a sportágban uralkodó közvélekedés szerint az utolsó csoportnak nagyobb esélye van a jobb pontszámok megszerzésére, mivel a pontozóbírók a kűrjüket később bemutató sportolók számára "tartogatják" az igazán magas értékeket.Mindez a selejtezőkben még nem okozott akkora zavart, de a rövidprogram és a szabadkorcsolyázás során egy ilyen tévedés érmek sorsáról is dönthet.Az új pontozási rendszerben a korábbi, maximum 6.0 pontos általános értékelés helyett a bírók minden technikai elemet egyesével értékelnek, ami valóban csökkentheti a szubjektivitást és a megvesztegethetőséget, azonban bonyolultsága miatt növeli a tévedések lehetőségét.
Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
16 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
19 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik