Curling Eb: négy között a férfiak és a nők is a B osztályban

MTI MTIMTI MTI
2006.12.14. 11:46
Címkék
A magyar férfi curling-válogatott mindkét mérkőzését megnyerte a holtverseny miatt rendezett rájátszásban, ezzel bekerült a legjobb négy közé a B osztályban a bázeli curling Európa-bajnokságon.
A Nagy György vezette alakulat a második vonal 2-es csoportjában a holland és az angol együttessel küzdött a második helyért. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a trió előbb közepet dobott - azaz az üres ház közepébe kellett a legpontosabban eljuttatni a korongot -, ennek alapján eldőlt, hogy az angol csapat a kiemelt. Ennél fogva szerda este a magyarok és a hollandok mérkőztek egymással, és előbbiek 8-5-re nyertek. Ezután következett csütörtök reggel a britek elleni mérkőzés, valamint a 12-6-os siker.

A folytatásban, csütörtökön 18 órától a B kategória 1-es csoportjának második helyezettje, a cseh válogatott lesz az ellenfél. A győztes csapat játszhat a két első helyezett, az olasz és az orosz alakulat vesztesével. Amelyik együttes azt a mérkőzést is megnyeri, feljut az élvonalba.

A Szekeres Ildikó vezérelte női csapat hasonló szakaszában jár a versenynek, vagyis ugyancsak két mérkőzést kell nyernie a feljutáshoz.
Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
10 perce

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája
Ezek is érdekelhetik