Alpesi sí: Lindsay Vonn-nak sikerült a mesterhármas Haus im Ennstallban

2010.01.10. 12:38
Címkék
A női alpesi sízők világkupa-sorozata az ausztriai Haus im Ennstallban folytatódott, ahol vasárnap szuper óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az amerikai Lindsay Vonn szerezte meg, aki a pénteki és szombati lesiklást is megnyerte. A második a svéd Anja Pärson, a harmadik pedig holtversenyben az olasz Nadia Fanchini és a svájci Martina Schild lett.
Elsőként az osztrák Nicole Schmidhofer vágott neki a lejtőnek, de nem sokáig állt az élen, mert a másodikként induló Martina Schild majdnem két másodpercet javított riválisa idején. A svájci elég sokáig vezetett, hiszen csak a tizenötös rajtszámú Anja Pärson tudta elvenni tőle az első helyet, hárommal később pedig az olasz Nadia Fanchini századra azonos időt ment vele.És ekkor jött az amerikai Lindsay Vonn, aki egyrészt megnyerte itt a pénteki és a szombati lesiklóversenyt, másrészt ezekkel a sikerekkel az összetett világkupában is átvette a vezetést. Most is remekül kezdett és az első időmérő pontnál negyed másodperccel volt jobb a svédnél, aki ráadásul a pálya utolsó szakaszán hibázott egy kisebbet, így nem csoda, hogy Vonn végül több mint fél másodpercet vert rá.Bár még sokan voltak hátra, olyanok már csak elvétve, akiknek esélyük lett volna Vonn megelőzésére. Közülük az osztrák Andrea Fischbacher még beért az ötödik helyre, a többiek azonban a tíz közé sem jutottak. Így az amerikai versenyzőnőnek összejött a mesterhármas, és mostani győzelmével pályafutása 28. világkupasikerét aratta.Természetesen összetettben is az élen áll, és tovább növelte az előnyét az ezúttal csak 24. német Maria Riesch, illetve az ezúttal nem induló osztrák Kathrin Zettel előtt.
ALPESISÍ-VK, HAUS IM ENNSTALL (AUSZTRIA)
NŐI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Lindsay Vonn (amerikai) 1:26.69
2. Anja Pärson (svéd) +0.53
3. Nadia Fanchini (olasz) +0.85
és Martina Schild (svájci) +0.85
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsay Vonn (amerikai) 894
2. Maria Riesch (német) 702
3. Kathrin Zettel (osztrák) 569
 ALPESISÍ-VK, HAUS IM ENNSTALL (AUSZTRIA)
NŐI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Lindsay Vonn (amerikai) 1:26.69
2. Anja Pärson (svéd) +0.53
3. Nadia Fanchini (olasz) +0.85
és Martina Schild (svájci) +0.85
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Lindsay Vonn (amerikai) 894
2. Maria Riesch (német) 702
3. Kathrin Zettel (osztrák) 569
Legfrissebb hírek

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2 perce

Liu Shaoang: Kínában nem fér bele a rontás, ha valaki hibázik, hamar lecserélik

Téli sportok
31 perce

NHL: a Flyers sem állíthatta meg a címvédőt

Amerikai sportok
46 perce

Heti program: pályán a Fradi az El-ben, BL- és Kl-meccsek

Minden más foci
1 órája

Kezdődhet a harmadik 40 – Sárosi László 80 esztendős

Vízilabda
1 órája

A San Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
8 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
8 órája