Bob: Lange negyedik futamgyőzelmével melegített a címvédésre

2010.01.25. 09:19
Címkék
Sorozatban negyedik világkupa-győzelmét szerezte meg a háromszoros olimpiai bajnok André Lange vezette német négyes bobcsapat.

Lange társaival megnyerte a szezon utolsó vk-versenyét az ausztriai Iglsben, azaz immár sorozatban negyedik fellépésén nem talált legyőzőre, így jó eséllyel halad az olimpiai bajnoki cím újbóli megvédése felé (Lange négyesben 2002-ben és 2006-ban is ötkarikás bajnok lett, és négy éve Torinóban kettesben is aramyérmet szerzett).

Összetettben viszont ez a négy futamgyőzelem sem volt elég a németeknek, a szezon legjobbja a Steven Holcomb vezette amerikai egység lett, ők három vk-versenyt tudtak megnyerni. Sőt a Lange-csapat csak harmadik lett az összetettben, mert a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Janis Minins dirigálta lett legénység jött be a második helyre (a balti csapat egyszer állt dobogón, a második fokán,  viszont háromszor is negyedik lett).

A kettes boboknál az összetett vk-diadalt az Ivo Rüegg, Cedric Grand összetételű svájci páros söpörte be, a négy versenyt megnyerő Beat Hefti, Thomas Lamparter kettős csak a negyedik helyen végzett.

A hölgyeknél német győzelem született az összetettben, a Sandra Kiriasis, Berit Wiacker kettős ünnepelhetett.

Mivel a hétvégi futam egyben Európa-bajnokság is volt, így az iglsi győztesek/legjobb európaiak kontinensbajnoknak mondhatják magukat (férfi négyes: André Lange, René Hoppe, Kevin Kuske, Martin Putze; férfi kettes: Beat Hefti, Thomas Lamparter; női kettes: Cathleen Martini, Romy Logsch – Németország), Langénak ez már a nyolcadik Eb-címe volt pályafutása során.

Legfrissebb hírek

NB II: BVSC-Zugló–Soroksári SC

Labdarúgó NB II
3 perce

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
11 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
31 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
1 órája

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája