Vancouver 2010: a nézők 22-50 dollárt fizetnek az eredményhirdetésért

MTI MTIMTI MTI
2010.02.17. 12:45
Címkék
A nézőkön semmi nem múlik a vancouveri téli játékokon – derül ki a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható helyszíni beszámolóból, amely kiemeli, hogy eddig szinte minden eseményen, így a speciális, belvárosi eredményhirdetéseken is telt ház volt.

A síakrobaták mogul számában diadalmaskodott Alexandre Bilodeau éremátadó ceremóniájára – a megnyitónak is otthont adott BC Place-be – például körülbelül 15 ezren gyűltek össze annak dacára, hogy 22 és 50 dollár között mozgott a belépők ára (2006-ban, Torinóban ingyenesek voltak ezek az ünnepségek). Az érdeklődés persze nem meglepő, miután a kanadaiak most először ünnepelhettek honfitárs sportolót hazai földön (Kanada az 1976-os, montreali nyári olimpián öt ezüst és hat bronzéremmel zárt, az 1988-as télin, Calgaryban pedig két második és három harmadik helyezéssel fejezte be szereplését). A hangulat ennek megfelelően rendkívül emelkedett volt: 15 ezer szurkoló énekelte teli torokból az O Canadát, vagyis a helyi himnuszt.

Ugyanakkor – ahogy a mob.hu megjegyzi – érdekes, hogy a drukkerek ennyi pénzért elsősorban az érmesekre voltak kíváncsiak, az utána következő előadás már kevésbé izgatta őket: amint a sportolók távoztak a színről, és bejöttek az énekesek, nagyon sokan elindultak.

A páros műkorcsolyázók kűrje is rengeteg nézőt, pontosan 11 és fél ezret vonzott, és még a Svédország–Szlovákia női jégkorongmérkőzésre is 5500-an voltak kíváncsiak.

Akiknek nem jutott jegy, azok a Rogers téren gyűlhetnek össze a hatalmas kivetítők előtt, ahol nap mint nap szintén több ezren követik az eseményeket.

Legfrissebb hírek

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC négyszer, a Soroksár kétszer találta be

Labdarúgó NB II
16 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
39 perce

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
42 perce

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
1 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
2 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2 órája