Vancouver 2010: Berecz elégedett a helyezésével, Miklós kórházba került

2010.02.18. 11:26
Címkék
Berecz Anna elégedetten értékelte a teljesítményét, miután szerdán a 35. helyen végzett női lesiklásban. A román színekben versenyző Miklós Edith viszont nem tudott végigmenni a pályán, és bukása után helikopterrel szállították kórházba.

Miklós Edith csúnyán bukott, több mint fél órán át ápolták, s ezt követően vitték helikopterrel kórházba. Berecz Anna utána rajtolt, és végül a 35. helyen zárt, a győztes amerikai Lindsay Vonn mögött 13.67 másodperccel lemaradva.

„A helyezéssel elégedett vagyok, különösen azok után, hogy idegölően hosszúra nyúlt a verseny. Ahhoz képest, amivel számoltam, legalább másfél-két órával később kerültem sorra. Persze lehet, hogy csak egy óra volt, és nekem tűnt olyan hosszúnak, de iszonyú nehéz volt ott fent várakozni, és látni például, hogy jön a mentőhelikopter" – nyilatkozta a mob.hu-nak Berecz Anna.

„Nem pánikoltam, függetlenül attól, hogy ilyen nehéz pályán még soha életemben nem mentem. Sokkal hosszabb volt, mint amihez szoktam korábban – bár nem vagyok lesiklóspecialista, azaz ritkábban indulok ebben a számban –, és nagyon technikás. Sok kanyar, három ugrató, ennek ellenére a végén a legjobbak már 107 kilométeres sebességgel száguldottak. Az esések elsősorban amiatt történtek, hogy igen jeges volt a pálya."

„A rajtom előtt nem értesültem Edith eséséről. A verseny első felében még láttam a monitoron, hányan esnek el, de nem féltem, tudtam, mire vállalkozom. Nagyon sajnálom, ami vele történt, nagyon jó barátok vagyunk, sokszor edzettünk együtt, remélem, nincs nagyobb baja. Mindenesetre még ma szeretném meglátogatni a kórházban" – mondta Berecz.
Legfrissebb hírek

Mindössze zuglóig kellett utaznia a listavezető Soroksárnak az NB II hétfői esti bajnokiján

Labdarúgó NB II
13 perce

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
20 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
40 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
1 órája

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2 órája