Vancouver 2010: nem tört meg a kanadai átok – amerikai arany mogulban

2010.02.14. 05:32
Címkék
Az amerikai Hannah Kearney győzelmével ért véget a síakrobaták női mogul versenyszáma. A címvédő kanadai Jennifer Heil kénytelen volt beérni az ezüstéremmel, míg a dobogó harmadik fokára is egy amerikai versenyző, Shannon Bahrke állhatott fel.

Már a selejtezőben is jobb volt az amerikai, de a fináléban utolsó előttiként lejövő Heil még rá tudott tenni egy lapáttal. Ha győzni tudott volna, megtöri a kanadai átkot, hiszen az észak-amerikai ország versenyzőinek eddig még nem sikerült hazai pályán olimpiai aranyat nyerniük – sem 1976-ban Montrealban, sem pedig 1988-ban Calgaryban.

Az amerikai Kearny azonban nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, ő is jobb futamot produkált, mint a selejtezőben, s óriási fölénnyel nyerte meg a szám aranyérmét.



Az amerikai Kearny azonban nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, ő is jobb futamot produkált, mint a selejtezőben, s óriási fölénnyel nyerte meg a szám aranyérmét.

 VANCOUVER 2010
SÍAKROBATIKA, NŐI MOGUL  
1. Hannah Kearney (amerikai) 26.63
2. Jennifer Heil (kanadai) 25.69
3. Shannon Bahrke (amerikai) 25.43
4. Uemura Aiko (japán) 24.68
5. Chloé Dufour-Lapointe (kanadai) 23.87
6. Margarita Marbler (osztrák) 23.69

  A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

 

Legfrissebb hírek

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
1 perce

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
7 perce

Josh Allen és a Bills hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
11 perce

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
36 perce

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
8 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
8 órája