Alpesi sí: visszatérőben a kómából felépült svájci síelő

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 08:33
Három hét múlva az alpesi sízők idénynyitó söldeni Világkupáján ismét versenyezne a 2009-ben súlyos balesetet szenvedett és emiatt három hétig kómában fekvő Daniel Albrecht.

Szombati, zürichi sajtótájékoztatóján egyelőre csak azt jelentette be biztosra, hogy visszatér a vk-sorozatba, ugyanakkor feltételesen jelezte, hogy ez akár már az első versenyen megtörténhet.

„Ez egyelőre csak lehetőség, korai lenne még véglegeset mondani. Az elkövetkező napok edzésein tapasztaltak alapján mondom ki a végső szót" – tette hozzá.

A 2007-es vb-n kombinációban győztes sportoló a 2009. január 22-i, kitzbüheli edzésen a cél előtt, egy ugrató után a levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a balesetben koponya- és tüdősérüléseket szenvedett. Az orvosok három hétig tartották mesterséges kómában, majd egy hónappal később megkezdhette a rehabilitációt.

Albrecht már egy éve vissza akart térni. „Akkor úgy éreztem, hogy újra versenyezhetek, most biztos vagyok benne" – szögezte le.

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
6 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29

Majdnem nyolc év után világkupafutamot nyert Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.12.12. 12:15
Ezek is érdekelhetik