Téli sportok: három magyar pályán lehet síelni a hét végén

2010.12.03. 16:01
Címkék
A napok óta tartó hóesésnek és a hóágyúknak köszönhetően három magyarországi pályán is lehet síelni a hétvégén. A Pilisben Dobogókőn és Visegrádon, a Bakonyban pedig Eplényben járnak majd a liftek. A pilisi pályákon már pénteken és szombaton is mennek a felvonók, míg az eplényi Síarénában vasárnap reggeltől működik az ország egyetlen négyüléses síliftje.

Az elmúlt napokban 30-40 centiméternyi friss hó esett a magyar hegyekben, így december elejéhez képest kiváló körülmények között lehet síelni a hét végén – közölte a sitv.hu. Ráadásul az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap már csapadékmentes, kellemes téli időre lehet számítani, így több ezer embert várnak a hegyekbe.sitv.hu. Ráadásul az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap már csapadékmentes, kellemes téli időre lehet számítani, így több ezer embert várnak a hegyekbe.

A Mátrában viszont egyelőre még csak szánkózni lehet. Bár a hóágyúkat már ott is elindították, a sípályákat a tervek szerint csak december második hétvégéjén nyitják meg. Egyelőre még az ország legmagasabb síterepén, Kékestetőn sem lehet síelni.

A magyar határ közelében található osztrák, szlovák és szlovén pályákra is rengeteg magyar síelőt várnak. A hatóságok azonban mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy a Ausztria illetve Szlovénia irányába csak téli gumival, illetve hólánccal induljon el, hiszen helyenként 50-80 centiméteres friss hó hullott, ami megnehezíti a közlekedést.

Ráadásul Ausztria déli tartományaiban a nagy mennyiségű hó miatt elrendelték a 4-es fokozatú lavinariadót, így életveszélyes letérni a kijelölt sípályákról.

A síbérletekért általában csak 1-2 százalékkal kell többet fizetni, mint a 2009-2010-es szezonban. A legnagyobb magyarországi síterepeken 4000 és 5500 forint közötti áron vehetnek napijegyet a felnőttek.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
22 perce

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
38 perce

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
50 perce

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
1 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
1 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik