Alpesi sí: Hans Grugger túl az életveszélyen, de kómában tartják

MTI MTIMTI MTI
2011.01.21. 16:14
Címkék
Túl van az életveszélyen Hans Grugger osztrák alpesi síző, aki a férfiak világkupa-sorozatának csütörtöki, kitzbüheli lesiklóedzésén hatalmasat bukott.

A 29 éves versenyzőt súlyos fej- és mellkasi sérülésekkel szállították helikopteren kórházba, majd öt órán át tartó életmentő agyműtéten esett át az innsbrucki klinikán.

„A beteg állapota jelenleg stabil, de egyelőre lehetetlen megmondani, hogy a továbbiakban miképp alakul a felépülése – mondta pénteken Alexandra Kofler, az intézmény igazgató-főorvosa. – Mesterséges kómában tartjuk, a mostani helyzetben már az is nagy eredmény, hogy sikerült stabilizálnunk az állapotát."

A pályafutása során négy vk-futamot nyerő síelő csütörtökön, az úgynevezett Mausefallén, egy éles balkanyar utáni nagy ugratón veszítette el az egyensúlyát, erősen beverte a fejét, s az esés következtében azonnal elájult.

Legfrissebb hírek

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
13 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
24 perce

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
58 perce

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: négy női kardozónk a 64 között a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2 órája

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
2 órája

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik