Szocsi 2014: Oroszország cáfolja, hogy emelkednének a költségek

2011.09.15. 08:21
Címkék
Az orosz kormány cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint jelentősen megnövekedtek a 2014-es szocsi téli olimpia megvalósításának költségei.

„Semmilyen emelkedésre nem számítunk” – mondta Dmitrij Kozak, az ügyben illetékes miniszterelnök-helyettes, aki hozzátette, hogy a játékok megrendezésének költségei 200 milliárd rubelt, azaz 4.82 milliárd eurót emésztenek fel, de 106 milliárd rubel magánbefektetői tőkéből áll rendelkezésre, az államnak pedig csak a fennmaradó részt kell állnia. Az olimpiával kapcsolatos összes fejlesztés ugyanakkor körülbelül 22 milliárd euróba kerül.

Kozak azt mondta, hogy a helyszínek 75-80 százaléka már most készen áll, s a 2014. február 7-re tervezett ünnepélyes megnyitó egyedülálló és kifejezetten impozáns lesz.

Legfrissebb hírek

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
1 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
38 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
53 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik