Szocsi 2014: visszatér az olimpiai bajnok, újra megverné Pljuscsenkót

MTI MTIMTI MTI
2011.09.26. 12:35
Címkék
Visszatér a jégre, és ott akar lenni a 2014-es téli olimpián Szocsiban, a férfi műkorcsolyázók mezőnyében Evan Lysacek, a tavalyi vancouveri játékok amerikai bajnoka.

A 26 éves sportoló az ötkarikás aranyérem megnyerése óta nem indult semmilyen versenyen, ugyanakkor hivatalosan nem jelentette be visszavonulását.

Lysacek az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) közgyűlésén – miután átvette a hazájában a tavalyi év sportolójának járó díjat – azt mondta, Vancouver óta egyetlen edzést sem hagyott ki, most pedig csak arra összpontosít, hogy ott legyen a szocsi olimpián.

Az amerikai korcsolyázó a 2010-es játékokon legyőzte a Vancouverbe címvédőként érkezett orosz Jevgenyij Pljuscsenkót, és 1988 óta az első férfibajnoki címet szerezte az Egyesült Államoknak a sportágban. Pljuscsenko veresége után kijelentette: a bírák felfelé pontozták Lysacek produkcióját, amelyben például nem volt négyfordulatos ugrás.

„Nem haragszom Jevgenyijre, az emberek első felindulásukban mondanak néha olyan dolgokat, amelyek nem biztos, hogy teljesen megfelelnek a valóságnak” – vélekedett az esetről Lysacek.

A Vancouverben ezüstérmes, 2006-ban olimpiai, emellett háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok Pljuscsenko mindenesetre Szocsiban, hazai jégen ismét szembekerülhet az amerikaival, aki 2009-ben világbajnok, 2005-ben és 2006-ban pedig vb-bronzérmes volt.

Legfrissebb hírek

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
4 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
40 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
55 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik