Alpesi sí: Ivica Kostelic megint nem tudott győzni odahaza

2012.01.05. 18:38
Címkék
A horvátországi Zágrábban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol ezúttal műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az osztrák Marcel Hirscher szerezte meg a német Felix Neureuther és a hazai pályán versenyző Ivica Kostelic előtt.
Az első futamot az elsőként induló Hirscher nyerte a svéd Adre Myhrer és Kostelic előtt, s rajtuk kívül még ketten, Neureuther és az olasz Christian Deville tudott még egy másodpercen belülre kerülni. A második futam legjobb idejét a francia Steve Missillier produkálta, aki fel is jött összesítésben a hatodik helyre. Amikor Deville sorra került, akkor ő állt az élen is, de az elsőben csak 21. lett, így az olasznak már akkora volt az előnye vele szemben, hogy abból sikerült több mint egy másodpercet megtartania. Sokáig azonban nem örülhetett, mert Neureuther remek második futamot produkálva több mint fél másodperces előnnyel átvette tőle a vezetést. De következett Kostelic, az összetett világkupa címvédője, aki tavaly januári teljesítményével nyerte meg a vk-t, de hazai pályán még soha nem tudott győzni, „csak" három második helyet tudott felmutatni. Győznie most sem sikerült, mert Neureuterhez képest ő is kéttizedes hátránnyal ért célba. Myhrer még a dobogóról is leszorult, s már csak Hirscher volt hátra, aki győzelme esetén átvehette a vezetést az összetett világkupában. Előnye ugyan rohamosan csökkent az időmérő pontoknál, ám a végén nagyjából három tizedet azért sikerült megőriznie, így immár idénybeli harmadik győzelmét aratta a szakágban.
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1:51.84
2. Felix Neureuther (német) +0.29
3. Ivica Kostelic (horvát) +0.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 525
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 456
3. Ted Ligety (amerikai) 403
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1:51.84
2. Felix Neureuther (német) +0.29
3. Ivica Kostelic (horvát) +0.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 525
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 456
3. Ted Ligety (amerikai) 403

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
9 perce

„Bárkit szívesen látunk, aki segíteni akar” – megtartotta éves küldöttgyűlését a röplabdaszövetség

Egyéb csapat
9 perce

NB II: Mezőkövesden a helyzet változatlan – vezetőedzői fronton

Labdarúgó NB II
11 perce

A régi-új vezetőedző, Supka Attila elégedett lenne az ötödik hellyel Kisvárdán

Labdarúgó NB I
21 perce

Ismét Kőrössy Krisztián a Magyar Síszövetség elnöke

Téli sportok
39 perce

Férfi kosárlabda: Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi vb-selejtezőkre

Kosárlabda
49 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
49 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
53 perce
Ezek is érdekelhetik