Alpesi sí: Schildet Zágrábban sem tudták legyőzni műlesiklásban

2012.01.03. 19:43
Címkék
A horvátországi Zágrábban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol ezúttal műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az osztrák Marlies Schild szerezte meg a szlovén Tina Maze és honfitársa, Michaela Kirchgasser előtt.
Az idényben eddig négyből négy műlesiklós versenyt megnyerő osztrák versenyző szokás szerint már az első futamban megalapozta diadalát, hiszen majdnem egy teljes másodpercet vert a második leggyorsabb Mazéra, s ezen kívül még hatan voltak olyanok, akik egyáltalán két másodpercen belülre tudtak kerülni vele szemben. Az utolsó ilyen éppen az összetett világkupa címvédője, a német Maria Höfl-Riesch volt, míg az idei éllovas, az amerikai Lindsey Vonn a 24. helyen zárt. Utóbbi azonban remek második futamot produkálva – csak Schild tudott nála ekkor jobbat – egészen a kilencedik helyig tudott feljönni, míg német riválisa kiesett. Ezt leszámítva azonban a második etapban különösebb változás nem történt az élmezőnyben, hiszen a végén előbb Kirchgasser, majd pedig utána Maze állt az élre, s mivel Schild nem tette meg nekik azt a szívességet, hogy kiessen, mi több ezúttal is a leggyorsabb futamot produkálta, már-már kozmikus különbséggel verve a mezőnyt. Újabb sikerének köszönhetően Schild 101 pontra közelítette meg Vonnt az összetett világkupában, míg a harmadik helyre Maze jött fel. Az ő hátránya azonban már igencsak tetemes, Schildhez képest is 150 pont.
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Marlies Schild (osztrák) 2:01.32
2. Tina Maze (szlovén) +1.40
3. Michaela Kirchgasser (osztrák) +2.27
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 641
2. Marlies Schild (osztrák) 540
3. Tina Maze (szlovén) 390
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Marlies Schild (osztrák) 2:01.32
2. Tina Maze (szlovén) +1.40
3. Michaela Kirchgasser (osztrák) +2.27
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 641
2. Marlies Schild (osztrák) 540
3. Tina Maze (szlovén) 390



Legfrissebb hírek

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
8 perce

Bondár Anna búcsúzott a rabati tenisztorna negyeddöntőjében

Tenisz
16 perce

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
17 perce

NB I: külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
28 perce

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
29 perce

Amikor a BL-döntő játékvezetője nem elég jó a világbajnoksághoz

Bajnokok Ligája
37 perce

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
45 perce

Szakaszt nyert a tökéletesen támadó Segaert a Giro d'Italián

Kerékpár
57 perce
Ezek is érdekelhetik