Alpesi sí: Andre Myhrer nyert Kranjska Gorában, Hirscher kiesett

Vágólapra másolva!
2012.03.11. 13:25
Címkék
A szlovéniai Kranjska Gorában folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozat. Vasárnap műlesiklófutamot rendeztek, és a győzelmet a svéd Andre Myhrer szerezte meg az olasz Christian Deville, illetve a francia Alexis Pinturault előtt.
Az első futamot Myhrer nyerte meg 26 századdal Deville és 47-tel honfitársa, Jens Byggmark előtt. Rajtuk kívül még hárman tudtak egy másodpercen belülre kerülni az éllovashoz képest. Nem sikerült ugyanez az összetett vk-ban címvédő horvát Ivica Kostelicnek, aki 1.18-as hátránnyal a nyolcadik helyről várta a folytatást, de még mindig jobban járt, mint az idei vk-címre pályázó osztrák Marcel Hirscher, aki kiesett. Kostelic a második futamban sem jött jól, csak kilencedikként ért célba, és még heten hátra is voltak, így a szakági világkupában nyílt maradt a verseny közte és Hirscher között. Ekkor amúgy az első futamban csak 14.-ként végző Pinturault állt az élen, a legjobb második futamot produkáló svéd Markus Larsson előtt. Ők aztán lépkedtek szépen előre, mert a svéd Mattias Hargin, az olimpiai bajnok olasz Giuliano Razzoli, az osztrák Manfred Pranger, valamint Byggmark is csak a vert mezőnyben végzett, csupán az olasz Stefano Gross tudott bejönni a második helyre, köszönhetően elsősorban a pálya romlásának. Deville-nek már majd' másfél másodperc volt a fórja, s ebből végül kilenc századot meg tudott őrizni, így átvette a vezetést, de még hátra volt Myhrer. A svéd a pálya elején leadott egy tizedet az előnyéből, ám a második fele jobban ment neki, s a végén egy század híján fél másodperccel győzött.
ALPESISÍ-VK, KRANJSKA GORA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Andre Myhrer (svéd) 1:40.99
2. Cristian Deville (olasz) +0.49
3. Alexis Pinturault (francia) +0.58
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1250
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Ivica Kostelic (horvát) 1064
A SZAKÁGI VK ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 610
2. Marcel Hirscher (osztrák) 560
3. Andre Myhrer (svéd) 544
ALPESISÍ-VK, KRANJSKA GORA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Andre Myhrer (svéd) 1:40.99
2. Cristian Deville (olasz) +0.49
3. Alexis Pinturault (francia) +0.58
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1250
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Ivica Kostelic (horvát) 1064
A SZAKÁGI VK ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 610
2. Marcel Hirscher (osztrák) 560
3. Andre Myhrer (svéd) 544



Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn

Egyéni
18 perce

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
22 perce

Népes magyar csapat utazik a zágrábi cselgáncs GP-re

Egyéb egyéni
26 perce

Az írek kapitánya befolyásolta a játékvezetőt? Ronaldo szerint igen

Foci vb 2026
34 perce

NFL: tovább menetel az első kiemelés és a csoportgyőzelem felé a Patriots – videó

Amerikai sportok
43 perce

A portugál kapitány szerint túl szigorú volt Cristiano Ronaldo piros lapja

Foci vb 2026
1 órája

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
1 órája

NS-képeslap: különleges sportcsarnok 3D-s mozival

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik