Rövid pályás gyorskorcsolya: Knoch és Heidum a negyeddöntőig jutott

2012.03.11. 09:32
Címkék
Knoch Viktor és Heidum Bernadett egyformán a negyeddöntőig jutott 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók sanghaji világbajnokságán. A nemzetközi szövetség hivatalos honlapja szerint Knoch az előfutamokból, majd a selejtezőből is továbbment, ám negyeddöntős futamában negyedik lett, ezzel kiesett, összesítésben pedig az 53 korcsolyázót számláló mezőny 15. helyén zárt.

A szombaton 500-on hatodik Heidum a selejtezős futamából másodikként ment tovább, a következő körben azonban negyedik lett, így nem sikerült bekerülnie a legjobb nyolc közé, összesítésben pedig a 43 fős mezőnyben a 16. pozícióban zárt. A további két magyar, Lajtos Szandra és Oláh Bence már az első körben búcsúzni kényszerült.

A vasárnap zárult vb-n összetettben Heidum 17., Lajtos 32., illetve Knoch 22., Oláh pedig 36. lett. A férfiaknál összetettben kettős dél-koreai siker született, míg a nőknél hazai, kínai győztest avattak.

Legfrissebb hírek

Bombagólokkal került előnybe az Aston Villa a szünet előtt az El-döntőben – videó

Európa-liga
22 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
36 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
49 perce

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
1 órája

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik