Alpesi sí: a világbajnok hatalmas fölénnyel nyert Söldenben

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 13:50
Címkék
Ted Ligety győzelmével ért véget Söldenben az alpesi síelők óriás-műlesikló világkupaversenye. A szám világbajnoki címvédője nagy különbséggel, 2.75 másodperccel előzte meg az olasz Manfred Mölggöt.

Ligety az első futamban is remekelt, a második legjobb időt érte el a francia Thomas Fanara mögött, s a hátránya csak 4 század volt. Azonban az amerikai a második menetben kapcsolt rá igazán. Fanarának egyáltalán nem ment, mint ahogyan a mezőny többi tagja sem tudta megközelíteni Ligety szenzációs teljesítményét. Harmadikként a szakági és az összetett vk címvédője, az osztrák Marcel Hirscher végzett.

Nagyszerűen versenyzett a szlovák Adam Zampa, aki pályafutása során először végzett az első 30-ban, és rögtön az igen értékes kilencedik pozícióban zárt.

ALPESI SÍ, VILÁGKUPAVERSENY, SÖLDEN
Férfi óriás-műlesiklás
1. Ted Ligety (amerikai) 2:36.02
2. Manfredd Mölgg (olasz) +2.75
3. Marcel Hirscher (osztrák) +3.12

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
25 perce

Röplabda CEV-kupa: idegenben nyert két szettet a MÁV Előre

Röplabda
27 perce

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
55 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
1 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
1 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik