Téli olimpia: lesz magyar csapat a speciális játékokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.17. 15:07
Biztossá vált, hogy indulnak magyar sportolók a jövő évi téli speciális olimpián, miután a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfőn elfogadta a Magyar Speciális Olimpia Szövetség erre vonatkozó támogatási kérelmét.

Az eseményre január 29. és február 5. között kerül sor Kínában.

A MOB idei utolsó elnökségi ülésén – amint az az ötkarikás testület közleményéből kiderül – e mellett Borkai Zsolt elnök beszámolt az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) alig több mint egy hete, Rómában rendezett közgyűléséről, melyen Győr elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) rendezési jogát.

A testület döntött a MOB szabályzatairól, a Gerevich-ösztöndíjakról, s beszámolót fogadott el a Olimpikon Életút Program 2012-es működéséről.

Monspart Sarolta alelnök, a MOB szabadidősport tagozatának vezetője az ülésen elmondta, hogy a Nemzeti Szabadidősport Szövetség decemberben megszűnt, felszámolódott. Beszámolt arról is, hogy a MédiaUnió „Sportolni jó" programja keretében, mintegy 150 ezer ember kapcsolódott be a különböző szabadidősportos programokba.

Legfrissebb hírek

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
5 órája

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
8 órája

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik