Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nem döntős a magyar női váltó

2013.03.08. 16:08
Nem jutott be a fináléba a magyar női váltó 3000 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság pénteki elődöntőjéből.

Az olimpiai és világbajnoki kínai staféta nagyon magabiztosan, a hajrában már szinte kiengedve nyerte meg a fináléba jutásért rendezett futamot. A második helyért a japánok és az olaszok vívtak nagy csatát, ebből végül az ázsiaiak jöttek ki jobban.

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia összetételű magyar váltó a rajt után hamar jelentős hátrányba került, végül a győztes kínaiaktól több mint hét másodperccel lemaradva ért célba negyedikként.

A vasárnapi döntőben a kínaiak és a japánok mellett a másik elődöntőben elsőként és másodikként záró dél-koreaiak és kanadaiak lesznek érdekeltek.

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
20 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00

Debreceni kupakérdés a dán riválist illetően: lenni vagy nem lenni?

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:20