Rövid pályás gyorskorcsolya: kvótát szerzett a női váltó

Vágólapra másolva!
2013.11.17. 16:59
A női váltó hatodik lett a rövid pályás gyorskorcsolyázók kolomnai olimpiai kvalifikációs világkupájának vasárnapi zárónapján, ezzel pedig – a magyar csapat számításai szerint – kvótát szerzett a szocsi téli olimpiára.

A Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű magyar négyes az elődöntőben a dél-koreaiak és a kanadaiak mögött harmadik lett, így a B döntőben kapott helyet, ahol nagyszerű versenyzéssel az oroszok mögött a második helyen ért célba. Az összesítésben elért hatodik pozíció pedig Darázs István tájékoztatása szerint olimpiai kvótát ért, ami azt jelenti, Szocsiban öt magyar női rövidpályás gyorskorcsolyázó lehet jelen.

A Knoch Viktor, Béres Bence, Liu Shaolin Sándor, Buján Csaba alkotta férfi négyesnek is hajszálon múlt a kvótaszerzés. A magyarok az elődöntőben ugyan nem jártak sikerrel, de a kisfináléban az utolsó kanyarban vezető pozícióban volt a befutó ember, Knoch Viktor, akit aztán kínai vetélytársa kilökött. Az ötödik hely Darázs szerint olimpiai indulási jogot ért volna a stafétának, de a bukás miatti hetedik hely már kevés volt ehhez, így a férfiaknak az egyéni számokban szerzett három indulási helyük maradt.

Vasárnap rendezték az 1000 méter végcsatározásait is, ebben csak Liu Shaolin volt érdekelt, de az első körben ő is búcsúzott, így végül 18. helyre rangsorolták. Pénteki selejtezőben kiesett magyarok közül Knoch 25., Béres 27., míg a nőknél Heidum 43., Kónya 47., Keszler 50. lett.

Az olimpiai kvóták megszerzése szempontjából a múlt heti, torinói, valamint a mostani vk-n elért eredmények számítottak: az összesített rangsor alapján 500 és 1000 méteren 32, 1500-on 36, a váltóknál pedig nemenként 8 kvóta talált gazdára.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik