Műkorcsolya: 36 országból 180 versenyzőt várnak a pesti Eb-re

MTI MTIMTI MTI
2013.12.05. 14:07
A 2014. január 15. és 19. között sorra kerülő budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra 36 ország 180 versenyzőjét várják a szervezők.

„Ez lesz a legrangosabb verseny a szocsi téli olimpia előtt. Reméljük, sokan kilátogatnak a 7000 fő befogadására kibővített Syma-csarnokba” – mondta az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, a kontinensviadalról nagyjából 25 órát közvetít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

Az Eb-n, amelynek hetedszer ad majd otthont Budapest, jelen állás szerint hárman képviselik a magyar színeket: a férfiaknál Forgó Kristóf, míg a jégtáncosoknál Turóczi Dóra és Major Balázs lép jégre.

A 19 éves Forgó elmondta, alig négyesztendősen húzott először korcsolyát, s nagyon örül, hogy rögtön az első felnőtt évében sikerült kvalifikálnia magát az Eb-re, amelyen a legjobb 24-be szeretne jutni.

A Turóczi, Major duó tagjai már 2006 óta együtt korcsolyáznak, s mindenképpen szeretnének az első húszban végezni. Elárulták, a hazai Eb miatt idén a Csárdáskirálynőre versenyeznek.

„Idén sikerült a jövő évi vb-re is kvalifikációt szereznünk, de az Eb előtt még indulunk az országos bajnokságon és a téli Universiadén is" – mondta az MTI érdeklődésére Turóczi, aki hozzátette, utóbbin szeretnék felülmúlni az előző alkalommal elért nyolcadik helyüket.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, az Eb-győztesek kalocsai porcelánnal gazdagodnak, illetve a megnyitón jégre lép az immár edzőként dolgozó Sebestyén Júlia, aki éppen tíz éve, az előző budapesti kontinensviadalon ért pályafutása csúcsára azzal, hogy aranyérmet nyert.

A magyar műkorcsolyasporttal kapcsolatban elhangzott, hogy bár Szocsiba egyetlen magyar sem jutott ki, de a junior korosztályban vannak ígéretes versenyzők, így a 2018-as téli játékokon minden bizonnyal ismét lesznek magyar indulók ebben a sportágban.

Legfrissebb hírek

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:39

Az orosz és a fehérorosz műkorcsolyázók újra versenyezhetnek nemzetközi szinten

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:14

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Pekingben rendezik a korcsolyasportok első közös világbajnokságát

Téli sportok
2026.06.11. 10:59

Visszavonult a Milánóban aranyérmes japán műkorcsolyázó páros

Téli sportok
2026.04.17. 13:20

Feltöltődésre szánja a következő idényt Kagijama Juma olimpiai és vb-ezüstérmes műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.04.14. 11:26

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
2026.04.08. 12:47

Francia egyeduralom, különleges olimpia és két tragédia – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
2026.04.02. 14:45
Ezek is érdekelhetik