Síugrás: német öröm Lengyelországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 19:47
A lengyelországi Wislában folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A csütörtöki nagysánc-versenyen a német Andreas Wellinger győzött a lengyel Kamil Stoch és osztrák Michael Hayböck előtt.

Az első sorozatot a lengyel Jan Ziobro nyerte 133 méteres ugrással, de csak négy tized ponttal előzte meg az Hayböcköt, s az ekkor harmadik Wellinger is alig másfél ponttal volt csak lemaradva. A mezőny sűrűségét jellemzi, hogy az első nyolc helyezett is öt ponton belül volt az éllovashoz képest.

Szerencsétlenül járt viszont a legutóbbi verseny győztese, a szlovén Peter Prevc, aki 140 és félig jutva másfél méterrel szárnyalta túl a régi sáncrekordot. Viszont a leérkezése nem sikerült túl jól, a kezét is le kellett tennie, így ez rontott ugrásnak számított, természetesen ezzel az új sáncrekord is ugrott, s csak a tizenharmadik helyről várhatta a folytatást.

Ott ugyan „csak" 132 és félig szállt, viszont sikerült a talajfogása, így az élre került, s ott állt akkor is, amikor az újdonsült Négysáncverseny-győztes, osztrák Thomas Diethart következett, akinek 128 és fél méter is elég volt az első helyhez. De sokáig nem örülhetett, mert a vk-éllovas Stoch 132 méterrel elé került, amikor már csak négyen voltak hátra.

Közülük először az osztrák Gregor Schlierenzauer ugrott, aki azonban megbillent a levegőben, így végül csak 125-ig repült, s így visszább csúszott. Wellinger 128 és félnél landolt, és ez elég volt neki az első helyhez. Hayböcknek viszont a 130 méter is csak a harmadik helyhez volt elég a kompenzációk miatt. Ziobro pedig csak 126-ig jutott, s ez neki csak a hatodik helyet jelentette, így a német ünnepelhette első vk-sikerét.

Síugró-vk, Wisla (Lengyelország)
HS 134
1. Andreas Wellinger (német) 262.8 (127.0; 128.5)
2. Kamil Stoch (lengyel) 261.9 (134.5; 132.0)
3. Michael Hayböck (osztrák) 261.2 (137.0; 130.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kamil Stoch (lengyel) 707
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 648
3. Simon Ammann (svájci) 608

Legfrissebb hírek

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11

Hihetetlen jelenetek, egy esernyő fosztotta meg a szlovénokat a sírepülő-vb-aranytól – videó

Téli sportok
2026.01.25. 20:33

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
2026.01.15. 15:31

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Síugró-vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
2026.01.12. 14:15

Négysáncverseny: Domen Prevc óriási fölénnyel nyerte meg az összetettet

Téli sportok
2026.01.06. 19:18

A Négysáncverseny második állomásán is Domen Prevc nyert

Téli sportok
2026.01.01. 16:55

Négysáncverseny: új sáncrekord a selejtezőben

Téli sportok
2025.12.31. 19:32
Ezek is érdekelhetik