Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája
MEGVALÓSÍTOTTÁK az emberiség egyik legrégebbi és legfontosabb álmát, mert megtanultak repülni.
Az egyik legfontosabb mániámról, a síugrás iránt táplált rajongásomról szerintem az általam csak továbbra is „cseh kettőnek” titulált televíziós csatorna tehet. Emlékeim és meglátásom szerint ez az adó azokban az időkben volt a legnépszerűbb Magyarországon, amikor hétfőnként még nem volt magyar nyelvű adás, legalábbis esténként semmiképpen.
A kedvenc műsorom este kilenckor kezdődött, egy órán keresztül tartott, és csak a sportról szólt. A legjobb meg az volt az egészben, hogy akkoriban csak egy készülékünk volt, így ha ment a tévé, együtt nézte az egész család. Természetesen a foci vitt mindent, akkoriban még érdekeltek a salakmotorversenyek is, de amikor síugrókat láttam, a szüleim és a nővérem elmondása szerint nem volt velem semmi gond, nem rosszalkodtam, hanem a számat tátva, lélegzet-visszafojtva gyönyörködtem a látványban.
Majd egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az akkor még néha látható magyar síugrók mellett a finneknek kezdek el nagyon szurkolni. Nem azért, mert akkoriban és még utána hosszú évekig ők voltak a legjobbak, hanem azért, mert tetszett a nevük. A legnagyobb kedvencem egy bizonyos Matti Nykänen lett, akiről akkoriban még nem tudtam, hogy a világ legjobbja. Négyszer lett olimpiai bajnok, ötször világbajnok és egyszeres sírepülő-világbajnok. De a legfontosabb nekem az, hogy kétszer is megnyerte a síugrók legnehezebb, legösszetettebb és legfontosabb versenyét, a Négysáncversenyt, ami számomra egyenértékű azzal, amit az országúti kerékpárban a Tour de France jelent.
A síugróversenyek, bár nagyon hasonlítanak egymásra, mégis különböznek, mert mindegyik sáncnak más és más a karakterisztikája. A síugrósáncok legfőbb jellegzetessége a meredek nekifutó és a speciális ívű asztal, amely a sebesség repülési energiává alakítását szolgálja. A középsáncokon a kisebb nekifutási sebesség miatt robbanékonyabb elugrásra és precízebb mozdulatokra van szükség, ám ezeken a sáncokon a nemzetközi élmezőnynek már nem rendeznek egyéni világkupaversenyeket. A nagysáncok a klasszikus versenyhelyszínek, ahol a dinamika és a légellenállás kezelése már egyensúlyba kerül, lehetővé téve a 120–140 méter közötti ugrásokat. A sírepülősáncok gigantikus méretei és a 100 km/óra feletti sebesség már extrém aerodinamikai tudást igényelnek, hiszen itt a sportolók akár 250 méter feletti távolságokat is megtesznek a levegőben.
A Négysáncverseny az évtizedek alatt a síugrás legfontosabb eseményévé nőtte ki magát, amely minden év végén kezdődik. Az oberstdorfi Schattenbergschanze ad otthont a nyitó állomásnak, ahol a hatalmas nézőtér szinte katlanként veszi körül a sportolókat. Ezen a sáncon a pszichikai nyomás elképesztő, hiszen itt dől el, ki indulhat harcba a végső győzelemért. A szélviszonyok gyakran trükkösek, így a technikai felkészültség mellett nagy adag szerencsére is szükségük van az indulóknak. A sorozat második állomása az újévi versenynek helyet adó Garmisch-Partenkirchen, ahol a Grosse Olympiaschanze várja a mezőnyt. Ez a modern építmény rendkívül gyors és precíz ugrásokat követel meg minden egyes versenyzőtől a jéghideg kifutón. A hagyományok szerint január elsején itt ugranak a világ legjobbjai, miközben milliók tapadnak a televíziók képernyőjére. A sánc karakterisztikája miatt a legkisebb egyensúlyvesztés is fontos méterekbe kerülhet a pontozásnál és a távolságnál.
A harmadik helyszín az innsbrucki Bergiselschanze, amely az egész mezőnynek a leginkább embert próbáló feladatot jelenti. A város felett magasodó építmény híres a hirtelen megváltozó szélirányról, amelyek alapjaiban írhatják felül a papírformát. Itt a rövid nekifutó miatt a robbanékony elugrás és a tökéletes légmunka jelenti az egyetlen esélyt a sikerre. Sok nagy esélyes álma tört ketté ezen a lejtőn a kiszámíthatatlan és gyakran mostoha időjárási körülmények miatt. A záróakkordot a bischofshofeni Paul Ausserleitner-schanze jelenti, amely a leghosszabb nekifutójával és természetes kialakításával tűnik ki a sorból. Ez a sánc a fizikai állóképesség végső tesztje, ahol a fáradtság már mindenkinél érezteti a hatását a sorozat végén. A hatalmas repülések és a meredek érkezőzóna méltó befejezést adnak ennek a több mint hét évtizedes múltra visszatekintő versengésnek. Itt dől el végleg, hogy ki emelheti magasba az összetett győztesnek járó trófeát az utolsó ugrás után.
Ez a világ legnemesebb síugróversenye, mivel a végső sikerhez nyolc tökéletes ugrás kell a tíz nap alatt. Négy teljesen különböző tulajdonságú és egyedi karakterisztikájú sáncon kell hibátlanul teljesíteni a győzelemhez, ami emberfeletti koncentrációt igényel. Nem elég a pillanatnyi forma, hiszen a sorozat alatt a mentális stabilitás és a technikai tudás folyamatos próbára van téve. Aki itt nyerni tud, beírja magát a sportág halhatatlanjai közé, hiszen a Négysánc-győzelem olimpiai arannyal ér fel más sportágakból. Ezt a versenyt a legtöbbször Janne Ahonen nyerte meg, aki Jan Ullrich mellett – aki Lance Armstrong legnagyobb riválisa volt a Touron – a kedvenc nem futballista sportolóm lett. Ötször végzett az első helyen, de azért lett ő a kedvencem, mert ő volt az első, akivel kapcsolatban felfigyeltem arra, hogy ifjú titánként még látványos maszkban ugrik. Egyébként jégembernek mondták, mert sohasem kereste az offline, majd az online lájkokat, nem kereste a feltűnést, hanem a feladatára koncentrált.
A finnek sikerei az ő visszavonulásával gyakorlatilag megszűntek – manapság a nőknél és a férfiaknál is egy-egy szlovén síugró a legjobb. Nika Prevc a téli olimpián vegyes csapatban az élen zárt, akárcsak testvére, Domen Prevc. Nika szerzett egyéniben ezüstöt és bronzot is, a tavalyi világbajnokságról pedig van két aranyérme. Toronymagasan nyerte meg az idei világkupát, az utolsó állomáson, hazai pályán, a legendás Planicán idén világrekordot ért el sírepülésben: 242.5 méternél tette le a léceit. Tavaly Domen 254.5 méternél fogott talajt. A megtett métereknél azonban nagyobb volt kettőjük között a különbség. Síugrásban (és repülésben) ugyanis a kapott pontok döntenek, amelyek a megtett távból, az ugrások stílusából, illetve a beülő magasságából és a széladatok által adott kompenzációkból tevődnek össze. Nem biztos, hogy mindenkit ugyanabból engednek le, ha változnak a körülmények. A lányokat eleve magasabbról engedik le, így nagyobb sebességet tudnak elérni a sáncon lecsúszva.
Domen egyéniben nagysáncon és ugye vegyes csapatban végzett az élen az idei olimpián. Hatalmas fölénnyel nyerte meg ő is az idei világkupát. Az utolsó versenyen viszont Marius Lindvik végzett az élen, Domen Prevc pedig a második helyen, így elmaradt a szlovén versenyző csúcsbeállítása. A 26 éves Prevc a szezonbeli 15. győzelmére hajtott, amivel bátyja, Peter Prevc 2016-os rekordját ismételhette volna meg. Peter, aki már nem versenyez, volt olimpiai bajnok vegyes csapatban, világkupagyőztes, nyert Négysáncversenyt és háromszor sírepülő-világbajnokságot is. A modern síugrásban viszont nem szoktak hosszú éveken át tartani az egyeduralmak. Erre Domen és Peter is jó példa. Nika viszont ennek a közelében van. A világkupában 2021–2022-ben, az első idényében a 22. helyen végzett, a legutóbbi hármat viszont megnyerte. Domen 2016 és 2020 között egyszer végzett az első tízben. Utána legközelebb ez tavaly sikerült neki, amikor tizedik lett. A Négysáncot idén nyerte meg először, eddigi legjobb helyezése a hetedik volt.
Domen Planicán a csapatverseny előtti sorozatban majdnem súlyos bukást szenvedett. A legutolsó pillanatban tudott korrigálni, de úgy, hogy 80 méternél ért talajt. Ez a táv nagysáncon is elenyésző, de a lényeg az, hogy nem lett semmi baja. Mert a finnek mélyrepülése éppen itt kezdődött el 2005-ben. Ezen a viadalon a norvég Björn Einar Romören 239 méterre javította a világcsúcsot. Nekem viszont továbbra is az jut elsőként eszembe a síugrásról, amikor Janne Ahonen 220 méternél kétségbeesett ereszkedésbe kezdett, hogy ne fejjel érkezzen a talajra, majd 240 méternél a medencéjével csapódott a földbe, súlyos sérüléseket szenvedve. Azóta van az velem, hogy ha meglátok egy finn ugrót a beülőben, azonnal összeszorul a szívem. Miközben a többieknek is csak a legjobbakat kívánom!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
