Szocsi 2014: csaknem 150 órában közvetít a közmédia

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 11:22
Csaknem 150 órában közvetítenek a szocsi XXII. Téli Olimpiai Játékokról a közmédia tévécsatornái, de az MTI és a Kossuth Rádió is kiemelten foglalkozik az oroszországi világeseménnyel – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a február 7. és 23. között rendezendő téli olimpia közvetítésének az M1 szenteli a legtöbb műsoridőt: jövő pénteken, 16.45 órakor a megnyitóval kezdődik a csatornán látható több mint kéthetes közvetítéssorozat. Az adó reggel 8 órától egészen estig megszakításokkal sugároz élőben és felvételről, valamint ad összefoglalókat.

Az M2 20.45-ös állandó kezdéssel több mint kétórás napi összefoglalókat ad, és a műkorcsolya döntőit is ez a csatorna közvetíti. A Dunán főként hokimérkőzéseket nézhetnek majd az érdeklődők: naponta két összecsapást is műsorra tűz a csoportmérkőzésekből, valamint a kieséses szakaszt is végigköveti.

A Magyarországon kizárólag az MTVA által közvetített szocsi játékok műsorvezetői Petrovics-Mérei Andrea, Szőke Viktória, Gundel Takács Gábor és Szujó Zoltán lesznek. A nyitó- és záróünnepség a Szujó Zoltán, Szabó Gábor páros tolmácsolásában hallható majd.

Kommentátorként Szujó Zoltán a szánkót, a bobot, a szkeletont, Szabó Gábor az alpesi sít, a sífutást, Hajdu B. István, Spiller István és Knézy Jenő a hokit, Knézy Jenő a hoki mellett a biatlont és a síugrást, Mezei Dániel a gyorskorcsolyát, a rövid pályás gyorskorcsolyát, Zelinka Ildikó a műkorcsolyát, Ujvári Máté pedig a snowboardot és a freestyle-t közvetíti. Mohay Bence és Gergelics József, a közmédia helyszínen lévő két tudósítója szállítja a naprakész híreket és háttéranyagokat a tévécsatornák, az MTI, a Kossuth Rádió és az online kiadás számára.

Az olimpia alatt az M1, M2 és a Duna közvetítései online is követhetők lesznek. A www.telesport.hu/sochi2014 oldalon az online közvetítések és szöveges beszámolók mellett a versenyek és mérkőzések is visszanézhetők lesznek, valamint naprakész és részletes adásmenet is megtalálható majd.

Legfrissebb hírek

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
7 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
8 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
11 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
13 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
13 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik