Négy éve mentőhelikopter vitte el, most 7. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 19:57
null
A vancouveri olimpián hordágyon kellett levinni a pályáról Miklós Editet (Fotó: manna.ro)
A Szocsiban zajló téli olimpia eddigi legnagyszerűbb magyar eredményeit az alpesi síző Miklós Edit szállította. Már a hétfői, kombinációban elért 16. helyével rekorder lett az alpesi sízőknél, ám a szerdai lesiklásban elért hetedik helyével az összes síszakágat tekintve rekorder lett Magyarországon.

 

A 25 éves versenyző a Hargita megyei Csíkszeredában született 1988. március 31-én. Ott végezte tanulmányait – a Joannes Kájoni Szakközépiskolában érettségizett –, és ott kezdett el síelni is, nevelőedzője Bónis Ferenc volt. Már fiatalon kiderült tehetsége: 2004-ben szerepelt először a junior világbajnokságon, s még 19 éves sem volt, amikor a 2007-es ausztriai korosztályos vb-n, lesiklásban 6. lett. Egy évvel később, Spanyolországban 5. lett ugyanebben a számban, míg kombinációban 10., szuper-óriásműlesiklásban pedig 13. volt.

2005 decemberében szerepelt először felnőtt világkupa-versenyen, ahol három alkalommal tudott román színekben pontszerző helyen végezni, s 2009-ben már a Val d'Isere-i felnőtt világbajnokságon is indult, ott 18. lett lesiklásban és óriás-műlesiklásban is (a vb-ken azóta is ez a legjobb helyezése).

Az olimpiák azonban eddig nem hoztak szerencsét a számára. 2006-ban egy térdsérülés miatt nem indulhatott Torinóban. Négy évvel később Vancouverben, harmincötödikként rajtolt első versenyszámában, lesiklásban, de a pálya háromnegyedénél elvesztette uralmát a lécei felett, csaknem 100 km/órás sebességgel esett, és csak a pálya szélén található védőhálóknak köszönhette, hogy nem szenvedett súlyosabb sérülést. Végül hordágyon, mentőhelikopter segítségével tudták kórházba szállítani, s bár „csak” ínszalaggyulladása lett, vissza kellett lépnie a többi versenyszámtól.

Ezt követően döntött úgy, hogy országot vált, 2010 októberében kapta meg a magyar állampolgárságot és a következő év januárjától már magyar színekben indult. A világbajnokságon szuperkombinációban 23., szuper-óriásműlesiklásban 31. lett, 2012 januárjában, St. Moritzban pedig 30. lett kombinációban, s ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női vk-pontszerzője.

A 2012–2013-as vk-idényben öt pontszerző helyezése is volt, amelyből a Garmisch Partenkirchenben elért 18. helye emelkedett ki, s végül 26 ponttal összességében a 90. helyen zárt. Emellett a schladmingi vb-n szuperkombinációban 19., lesiklásban 23. lett.

2013 novemberében az MTK-ba igazolt, s egy hónappal később a Val d’Isere-i lesikló világkupa futamon élete eddigi legjobb vk-eredményét elérve 12. lett. Azóta Cortina d'Ampezzóban begyűjtött még egy 18. helyet, és 35 pontjával az összetett világkupa 80. helyén állva utazott Szocsiba, ahol történelmet írt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
2 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
5 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
7 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
10 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik