Síbalett, a téli olimpiák elfeledett, mégis felejthetetlen sportága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 11:54
null
A képen Annika Johansson, svéd síbalett kiválóság látható műsorszáma közben (Forrás: media.olympics.com.au)
Az alpesi sí és a műkorcsolyázás havas szerelemgyermekeként, a XX. század derekán létrejött síbalett két olimpián, 1988-ban és 1992-ben került be a bemutató sportágak közé, de az igazi áttörést nem sikerült elérnie. Talán ezt Vlagyimir Putyin sem bánja annyira.

Az „acroski” néven is a köztudatba ékelődött sport fénykora a hetvenes, nyolcvanas évekre tehető, akkoriban az Egyesült Államokban hatalmas népszerűségnek örvendett, a versenyek több ezer nézőt vonzottak, olyanokat is, akik sosem csatoltak a lábukra sílécet. Mára szinte teljesen feledésbe merült, a Nemzetközi Síszövetség 2000-ben vonta ki hivatalosan a versenyforgalomból.

Pedig a síbalettben minden megvolt, ami egy komolyan vehető sportágban szükség van. Vagy mégsem?

Dráma.

Stílus.

Lenyűgöző mozdulatok.

Színjátszás.

Aki pedig képtelen volt komolyan venni, kiválókat derülhetett közben. A fellépőruhák és a választott zenék külön pikantériát kölcsönöztek a 90 másodperces számoknak.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
30 perce

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
49 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
1 órája

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
2 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
4 órája

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
13 órája
Ezek is érdekelhetik