Szocsi 2014: a jegyek több mint 80 százaléka kelt el

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 11:05
A szervezők tájékoztatása szerint a szocsi téli olimpia jegyeinek több mint 80 százaléka talált eddig gazdára.

A belépők 70 százalékát orosz sportrajongók vehették meg, ahhoz azonban, hogy hozzájussanak a jegyeikhez, hosszú sort kellett végigállniuk az átvételi pontokon. Jegyárusító helyek Szocsiban a repülőtéren, a vasúti pályaudvarokon, a belvárosban, valamint az adleri olimpiai parkban működnek, illetve Moszkvában is hozzá lehet jutni belépőkhöz.

Az egyik adleri (Szocsi egyik településrésze – a szerk.) lakos az AP amerikai hírügynökségnek elárulta: négy órán keresztül várt azért, hogy megkaphassa a 20 ezer rubelbe (körülbelül 130 ezer forintba) kerülő jegyét a péntek esti megnyitóünnepségre.

Az egyik adleri (Szocsi egyik településrésze – a szerk.) lakos az AP amerikai hírügynökségnek elárulta: négy órán keresztül várt azért, hogy megkaphassa a 20 ezer rubelbe (körülbelül 130 ezer forintba) kerülő jegyét a péntek esti megnyitóünnepségre.

 

Legfrissebb hírek

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
10 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
13 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
14 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
17 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
19 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
19 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik