Szocsi 2014: az orosz tévé elővarázsolta az ötödik karikát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 01:12
Az orosz állami televízió rögtön a szocsi téli olimpia pénteki megnyitó ünnepsége után bevallotta, hogy nézőinek az előadás próbáján felvett, rendesen kinyíló öt karikának a felvételét vágta műsorba.

A Rosszija 1 tévécsatorna nézői semmit sem vettek észre abból a bakiból, amely a műsor szimbolikus részénél, az öt olimpiai karika megjelenésekor csúszott be. A levegőben az öt világító hópehelyből csak négy alakult át karikává, az ötödik nem, így ezúttal nem sikerült kirajzolni az olimpia jelképét, az öt karikát.abból a bakiból, amely a műsor szimbolikus részénél, az öt olimpiai karika megjelenésekor csúszott be. A levegőben az öt világító hópehelyből csak négy alakult át karikává, az ötödik nem, így ezúttal nem sikerült kirajzolni az olimpia jelképét, az öt karikát.

Az orosz tévécsatorna azonban ekkor elvette az élő képet, és felvételről sugározta a hibátlan karika-animációt. A csatorna producerei megerősítették az elkapcsolás tényét, és úgy nyilatkoztak: fontos, hogy az öt karikát, mint az olimpiai játékok szimbólumát „megőrizzék".

Konstantin Ernst, a megnyitó ceremónia kreatív producere azt mondta a sajtónak az előadás után, hogy ő szólt be a tévé helyszíni stúdiójának, hogy álljanak át a felvétel közvetítésére.

„Ez nyílt titok" – utalt arra, hogy ilyen helyzetekben nem ritka egy-egy felvett részlet bejátszása.

Az amerikai NBC televízió felvételről közvetíti az eseményt az időeltolódás miatt. A karikákról a csatorna már a műsor kezdete előtt egy egymondatos közleményt adott ki: „Mindent úgy fogunk közvetíteni, ahogy az este történt."

A 2008-as pekingi olimpia megnyitója sem volt bakimentes: a show után derült fény arra, hogy némely kivetítőkön előre felvett képsorok voltak láthatóak.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
19 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
9 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
15 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
16 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
18 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
20 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik