Szocsi 2014: Heidum Bernadett B-döntős 1500 méteren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 12:29
A harmadik helyen végzett futamában Heidum Bernadett a női 1500 méteres rövid pályás gyorskorcsolyaverseny elődöntőjében a szocsi téli olimpián, így a B-döntőben folytathatja.

Heidum futamának első rajtját visszalőtték (a starter a magyar Novák Antal volt), mert a magyar versenyző kiugrott. A második startnál már óvatosabb volt. A negyedik helyre került az első kanyar után, de aztán előzött, és kilenc körrel a vége előtt az élre állt.

 

Sajnos nem sokkal később az olasz Arianna Fontana és a holland Jorien ten Mors megelőzte Heidumot, aki ezután már nem tudta visszaszerezni az első két hely egyikét, így a harmadik pozícióban végzett.

 

Heidum tehát a 13:06-kor kezdődő B-döntőben folytathatja. Ha ezt megnyeri és az A-döntőben több versenyzőt is kizárnak, akkor még pontszerző helyen is végezhet.

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

Meccs közben lett rosszul a korábbi spanyol szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.08.28. 09:15

Bánhidi Ákos: Talán megérdemeljük a türelmet

Téli sportok
2025.08.11. 19:12

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21

Liu Shaoang nem hallgatott orvosára és edzőjére, de így is hős lett belőle Kínában

Téli sportok
2025.03.17. 11:14
Ezek is érdekelhetik