Szocsi 2014: túl veszélyes volt a pálya az olimpiai bajnoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.06. 10:40
Bár a megnyitóünnepség csak pénteken lesz, a hódeszkások lejtő stílus versenyszámának selejtezőjével megkezdődött az oroszországi Szocsiban a XXII. téli olimpia.

A férfiak selejtezőjében a legjobb eredményt a kanadai Maxence Parrot érte el (97.50 pont), amivel megnyerte a második selejtezőcsoportot. Sőt az itt második finn Roope Tonterinek is jobb volt a pontszáma, mint az első csoportot megnyerő norvég Staale Sandbechnek. A két csoport első négy helyezettje egyből a döntőbe került, a többiekre középdöntő vár.

Nem indult el viszont az amerikaiak kétszeres olimpiai bajnoka, Shaun White, aki túlságosan veszélyesnek tartotta a versenypályát. Az edzéseken több baleset is volt, néhány napja például az egyik esélyesnek tartott norvég Torstein Horgmo szenvedett kulcscsonttörést. Emiatt a szervezők a pályát valamennyire átépítették, White azonban ezek után is a visszalépés mellett döntött.

„Többször végigmentem a pályán a tréningeken, azt követően is, hogy átépítették. De továbbra is túlságosan nagynak ítélem a sérülésveszélyt, ezért nem kockáztatok” – indokolta meg döntését az amerikai versenyző, aki maga is könnyebb sérülést szenvedett. White inkább a félcső versenyszámra koncentrál, amelyet 2006-ban Torinóban és 2010-ben Vancouverben is megnyert.

A nap további programjáról itt olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41
Ezek is érdekelhetik