Rp gyorskorcsolya-vk: 2. helyen elődöntős férfiváltónk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 09:30
Dél-Korea mögött a második helyen jutott tovább a Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összetételű magyar férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második állomásán, Montrealban.
A kvartett Franciaországot és Kanadát is maga mögé utasította – a magyar idő szerint szombat éjszakai elődöntőben Knochék Kazahsztánnal, az Egyesült Államokkal és újra Dél-Koreával meccselnek: a fináléba két-két csapat jut a két elődöntőből.„A csapat tagjainak többsége az egy héttel ezelőtti formáját hozta a montreali első napon – utalt arra Bánhidi Ákos edző, hogy a vk-sorozat egy hete Salt Lake Cityben kezdődött. – Az első verseny alatt megszoktuk a gyors jeget, általában a második tengerentúli viadalon már mindenki jobban szokott teljesíteni.”A trénernek igaza is lehet még, hiszen Keszler Andrea ötszázon, Kónya Zsófia 1500-on és szintén ötszázon már negyeddöntős. Liu Shaolin Sándor 1000 és 1500 méteren jutott a negyeddöntőbe – utóbbi távon Burján Csaba is csatlakozott hozzá. A többiek reményfutamokból léphetnek még tovább.
Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik