Rp. gyorskorcsolya: finom édesség várta Liu Shaolinékat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 21:59
Vastaps és születésnapi torta várta hétfőn este a Liszt Ferenc repülőtéren a szöuli világbajnokságról négy éremmel hazatért magyar rövid pályás gyorskorcsolyázókat.


Pár perccel nyolc óra után lépett ki a tranzitból a szakág első magyar világbajnoki aranyérmét megnyerő Liu Shaolin Sándor, valamint ezüstérmes öccse, Liu Shaoang. Utóbbi vasárnap ünnepelte a 18. születésnapját, ezért a ferihegyi ünnepségen egy szürke, short trackes cipőt formázó tortával köszöntötték.
Pár perccel nyolc óra után lépett ki a tranzitból a szakág első magyar világbajnoki aranyérmét megnyerő Liu Shaolin Sándor, valamint ezüstérmes öccse, Liu Shaoang. Utóbbi vasárnap ünnepelte a 18. születésnapját, ezért a ferihegyi ünnepségen egy szürke, short trackes cipőt formázó tortával köszöntötték.

„Igaz, hogy az aranyérmet csak egy versenyző nyakába akasztották, de ez valójában egy csapatsiker, amelyben benne van az edzők és a technikai személyzet munkája is” – hangsúlyozta köszöntőjében Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke. Hozzátette: az eredményekhez hozzájárult az is, hogy a magyar versenyzők az elmúlt évek világkupáin olyan tekintélyt vívtak ki maguknak, hogy most már nem fordulhatott elő olyan, mint korábban, hogy jogtalanul zárták ki őket. Az elnök kiemelte: bár a váltó csak negyedik lett Kína, Kanada és Dél-Korea mögött, így is a magyar lett a legjobb európai csapat, s mivel az élmezőnyben a legfiatalabb, ezért az övék a jövő.

„Nagy álmunk, hogy pár éven belül megszülessen a magyar korcsolyázás első olimpiai bajnoki címe, úgy érzem, jó úton haladunk efelé” – fogalmazott Kósa Lajos.

„Tízéves, nagyon kemény munka eredménye ez a siker” – nyilatkozta az 500 méteren arany-, összetettben pedig bronzérmes Liu Shaolin Sándor, akit saját bevallása szerint külön „doppingolt”, hogy öccsével, Liu Shaoanggal együtt szerepelhetett az 500 méter négyes fináléjában. A fiatalabbik fivér kijelentette: bízik benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt szerepeltek egy világbajnoki döntőben.

Liu Shaolin Sándor elmondta azt is, feldobta, hogy még a kínai és koreai nézők közül is többen szurkoltak neki, mint a kínai versenyzőknek. A két testvér egyetértett abban, hogy most nagyon rájuk fér a pihenés, amely április 23-áig tart majd.

„Számítottunk éremre, de kifelé nem nagyon szoktuk mondani, mert nem akartunk nagy terhet tenni a versenyzők vállára. Azt azonban, hogy világbajnokunk lesz az egyik számban, azt még mi sem gondoltuk volna. Ráadásul Sándor ezt éppen a leggyorsabb számban érte el, amely tovább növeli a siker értékét” – értékelt Telegdi Attila szövetségi kapitány.

A világbajnokságot a helyszínen nézte meg Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is. „Évek óta figyelem a rövid pályás gyorskorcsolyát, s nagy boldogság számomra az az óriási előrelépés, amit mostanában tapasztalok, hogy a világversenyeken mindig feltűnik az eredményhirdetéseken a magyar lobogó is.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kína, Korea, Kanada és Hollandia mellett most már Magyarország is ott van a short track világhatalmai között” – jelentette ki Schmitt Pál.

A magyarok négy érmet nyertek a szöuli vb-n, Liu Shaolin két érme mellett öccse, Shaoang 1500 méteren ezüst-, 500-on pedig bronzérmet szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
3 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik