Téli sportok: nem Szocsiban lesz a bob- és szkeleton-vb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.13. 19:39
A Nemzetközi Bob- és Szkeletonszövetség (IBSF) keddi bejelentése szerint nem Szocsiban rendezik meg februárban a sportági világbajnokságot, tekintettel az államilag támogatott oroszországi doppingesetekre és az ehhez kapcsolódó botrányra.

Az IBSF azt is közölte, hogy a következő napokban dönt az új helyszínről.

Az indoklás szerint a vb-n résztvevő sportolóknak és edzőknek arra van szükségük, hogy zavartalanul koncentrálhassanak, s ne kelljen „vélt vagy valós vádakkal és vitákkal foglalkozniuk”.

Az IBSF hozzátette, az orosz szövetség rengeteg munkát fektetett abba, hogy előkészítse a vb-t, ugyanakkor „az ellenséges környezet szinte lehetetlenné teszi, hogy a szervezőbizottság erőfeszítéseit értékeljük”.

Múlt héten az amerikaiak, majd a dél-koreaiak is közölték, hogy fontolgatják a vb bojkottját. Kedden a lettek közölték, hogy nem akarnak versenyezni Oroszországban.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Richard McLaren vezette vizsgálóbizottsága múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások érintették a többi között a 2014-es szocsi téli olimpiát is, négy aranyérmes és további nyolc dobogós orosz versenyzőnek is manipulálták a mintáját. A New York Times azt írta, köztük van a szkeletonos olimpiai bajnok Alekszandr Tretyakov is, Oroszország azonban ezt az állítást visszautasította.

A vb a 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokra is rangsorol.

 

Legfrissebb hírek

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.13. 16:40

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Milánó 2026: megnyílt Rómában az új doppinglabor

Téli sportok
2025.12.11. 18:48

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik