Phjongcshang 2018: továbbra is kérdéses az oroszok részvétele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.06. 17:05
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) fenntartotta a kitiltásukat, így továbbra is kérdéses az orosz parasportolók részvétele a jövő márciusi phjongcshangi téli játékokon.

Az ismételten nemleges választ az IPC elnöke, Philip Craven ismertette Abu-Dzabiban tartott szerdai sajtótájékoztatóján, az oroszországi doppinghelyzettel foglalkozó IPC-munkacsoport véleményére hivatkozva. Craven szerint ugyan jelentős haladást értek el az oroszok a tiszta sport visszaállításában, ám a jobbító törekvések eredményeképpen sem javult még a helyzet annyit, hogy teljes értékű rehabilitálásukra, ennélfogva pedig az IPC-be való visszavételükre már most sort lehessen keríteni.

Az orosz sportolók nem vehettek részt a tavalyi riói nyári paralimpián, majd 2017 augusztusának végén a 2018-as phjongcshangi téli paralimpiáról is kizárta őket az IPC az Oroszországban tapasztalt, központilag irányított doppingolásra hivatkozva.

A tavaly decemberben nyilvánosságra hozott második McLaren-jelentés – a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor által vezetett független bizottság összegzése – szerint több mint ezer orosz sportoló, nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon vált érintetté az állami szinten támogatott doppingbotrányban.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
4 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
6 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
7 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
8 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
8 órája
Ezek is érdekelhetik