Alpesisí-vk: Hirscher csak az elődöntőig jutott

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 20:21
A férfiaknál az olaszországi Alta Badiában párhuzamos óriás-műlesikló futammal folytatódott az alpesisí vk-idény. A győzelmet a svéd Matts Olsson szerezte meg a norvég Henrik Kristoffersen és az osztrák Marcel Hirscher előtt.

Több esélyes, így a negyedik helyre rangsorolt amerikai Ted Ligety már az első fordulóban elhullott, míg a második kiemelt francia Alexis Pinturalultnak a legjobb nyolc közé nem sikerült bejutnia. Az elődöntőbe az első Hirscher és a harmadik Kristoffersen mellett az ötödik Olsson és a mindössze a 18. helyre rangsorolt norvég Aleksander Aamodt Kilde jutott be.

Olsson öt századmásodperccel volt gyorsabb Hirschernél, míg a norvég párharcot Kristoffersen nyerte héttel. A bronzmeccsen már Hirscher volt a jobb nyolc századmásodperccel, a döntőben viszont mindössze három század volt a különbség a svéd és a norvég között – előbbi javára. Olsson pályafutása első vk-sikerét ünnepelhette, míg Kristoffersen az idényben már ötödször lett második, de így is átvette a vezetést összetettben Hirschertől.

 

ALPESISÍ-VK, ALTA BADIA (OLASZORSZÁG)
Férfi párhuzamos óriás-műlesiklás
1. Matts Olsson (svéd)
2. Henrik Kristoffersen (norvég)
3. Marcel Hirscher (osztrák)
Az összetett vk állása:
1. Henrik Kristoffersen (norvég) 445
2. Marcel Hirscher (osztrák) 434
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 374

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
Tegnap, 14:55

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 16:48

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45
Ezek is érdekelhetik