Síugró-vk: Stoch egy lépésre a Négysáncverseny tarolásától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.04. 17:13
Csütörtökön folytatódott a síugrók Négysáncversenye, amelynek harmadik állomása az ausztriai Innsbruckban volt. A győzelmet ezúttal is a címvédő lengyel Kamil Stoch szerezte meg.

Kamil Stoch ezúttal is tetemes előnnyel, több mint nyolc ponttal vezetett már az első sorozatot követően Markus Eisenbichler és a norvég Daniel-André Tande előtt. A német ráadásul óriásit hibázott a második szériában, s már 117 méternél landolt, így aztán a nyolcadik helyig csúszott vissza, s a dobogóra, Tande mögé Andreas Wellinger léphetett még fel.

Stoch másodjára sem hibázott, és végül majdnem 15 pontos előnnyel nyerte a viadalt. Miután háromból háromnál tart, esélye van arra, hogy a német Sven Hannawald után ő legyen a második síugró, aki egy idényen belül a Négysáncverseny mind a négy állomásán győzzön. Természetesen összesítésben is óriási fölénnyel, 65 ponttal vezet Wellinger előtt, s miután az összetett világkupában élen álló német Richard Freitag a második sorozatban nem állt rajthoz, így pedig egyetlen pontot szerzett, a lengyel a következő versenyen egy győzelemmel ebben a rangsorban is az első helyre kerülhet. Ami még szokatlan, hogy továbbra sincs osztrák érmes, a „sógorok" legjobbja a 10. helyen végző Michael Hayböck lett.

 

SÍUGRÓ-VK, INNSBRUCK (AUSZTRIA)
HS 130
1. Kamil Stoch (lengyel) 270.1 (130.0; 128.5)
2. Daniel-André Tande (norvég) 255.6 (129.5; 125.0)
3. Andreas Wellinger (német) 253.5 (133.0; 126.0)
A Négysáncverseny állása:
1. Kamil Stoch (lengyel) 833.2
2. Andreas Wellinger (német) 768.7
3. Kobajasi Junisiro (japán) 765.7
Az összetett vk állása:
1. Richard Freitag (német) 711
2. Kamil Stoch (lengyel) 623
3. Andreas Wellinger (német) 509

PROGRAM, EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
Alpesi sí, 2017–2018
Északi összetett, 2017–2018
Sífutás, 2017–2018
Sílövészet, 2017–2018
Síugrás, 2017–2018
NŐK
Alpesi sí, 2017–2018
Sífutás, 2017–2018
Sílövészet, 2017–2018

 


Legfrissebb hírek

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2026.04.08. 23:41

Síugró világkupa: nem jött össze a rekord Domen Prevcnek

Téli sportok
2026.03.29. 16:09

Síugrás: osztrák aranyat hozott a félbeszakított nagysánc csapatverseny

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 21:35

Kettős norvég siker nagysáncon, Strömnek összejött a dupla

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 20:55

Domen Prevc bizonyult a legjobbnak a férfiak nagysáncversenyén

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 21:07

Szüleiknek mondtak köszönetet az olimpiai bajnok Prevc testvérek

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 18:58

Szlovén győzelem a síugrók vegyescsapat-versenyében a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 21:16

Német arany a síugrók normálsáncos versenyén a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 21:41