NS: Jászapáti sült krumplit enne; edzőt keres az Audi ETO – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.17. 23:11
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk!

Noha a nagy álom – egyelőre – nem jött össze, azaz még várni kell az első magyar éremre a pjongcsangi téli olimpián, azért a szombati nap nem múlt el remek siker nélkül. Jászapáti Petra a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres döntőjében pontszerző, hatodik helyen ért célba. A lapunknak nyilatkozó versenyző többek között arról is beszélt, hogy meglehetősen fáradt az eddigi erőpróbák után, de a leginkább az hiányzik neki, hogy végre sült krumplit ehessen. Hogy mekkora adagot falna be szíve szerint, ez is kiderült helyszíni interjúnkból.
Noha a nagy álom – egyelőre – nem jött össze, azaz még várni kell az első magyar éremre a pjongcsangi téli olimpián, azért a szombati nap nem múlt el remek siker nélkül. Jászapáti Petra a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres döntőjében pontszerző, hatodik helyen ért célba. A lapunknak nyilatkozó versenyző többek között arról is beszélt, hogy meglehetősen fáradt az eddigi erőpróbák után, de a leginkább az hiányzik neki, hogy végre sült krumplit ehessen. Hogy mekkora adagot falna be szíve szerint, ez is kiderült helyszíni interjúnkból.

Lassan éledeznek a sokkból Győrben, ahol elkezdhetnek edző után nézni, hiszen az Audi ETO szakvezetője, Ambros Martín hivatalosan is bejelentette, hogy nem folytatja tovább a munkát a zöld-fehérekkel. Munkatársunk megpróbálta csokorba szedni, hogy kik lehetnek azok a trénerek, akik szóba jöhetnek a spanyol edző utódjaként. Aligha meglepetés, hogy csupa külföldi szakvezető neve merült fel. Hogy kik is ők, kiderült cikkünkből.

Kádár Tamás konkrét csapatneveket ugyan nem akart említeni, de azt elmondta, hogy Angliából, Németországból és Spanyolországból is volt érdeklődés iránta a télen. Megállapodás azonban egyelőre nem született, így aztán a hátvéd a Dinamo Kijevben folytatja pályafutását. Emiatt azonban csöppet sem bosszús, mert úgy véli, az ukrán elitegyüttestől csak felfelé, valamelyik neves nyugat-európai klubhoz vezet majd az útja.

Munkatársaink ott voltak az Újpest szombati edzőmeccsén, amelyen két próbajátékos is igyekezett meggyőzni a szakmai stábot. Noha nem rukkoltak ki emlékezetes produkcióval, mégis elképzelhető, hogy a tavaszt a Megyeri úton tölthetik. Legalábbis Nebojsa Vignjevics vezetőedző a nigériai és a francia labdarúgót is el tudná képzelni a keretben. Érdekesség, hogy a Tábor utcában megrendezett tesztmérkőzésen megjelent a lilák tulajdonosa, Roderick Duchatelet is, aki a kispadról figyelte a történéseket.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
11 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik