Pjongcsang 2018: megérkeztek az észak-koreaiak

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 14:33
Bő egy héttel a pjongcsangi téli olimpia rajtja előtt csütörtökön megérkezett Dél-Koreába az észak-koreai sportolói küldöttség.

Dél-Korea országegyesítési minisztériuma azt közölte, hogy a versenyzőket szállító repülőgép Kangnung közelében landolt, és a sportolók már be is költöztek a tengerparti város olimpiai falujába.

Észak-Korea három héttel ezelőtt döntött úgy, hogy sportolói részt vesznek a Dél-Koreában sorra kerülő téli olimpián, sőt, az ötkarikás játékok történetében először a két Korea közös csapatot indít a női jégkorongtornán. Emiatt az észak-koreai női hokisok már a múlt héten elutaztak a szomszédos országba, hogy minél többet együtt gyakorolhassanak déli társaikkal.

A jégkorong mellett műkorcsolyában, gyorskorcsolyában, sífutásban és alpesi síben indulnak észak-koreaiak Pjongcsangban.

A jövő pénteki megnyitón a két ország sportolói együtt vonulnak majd fel a Koreai-félsziget egységét jelképező kék-fehér zászló alatt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
13 órája

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: hosszabbításos vereség az új-zélandiaktól

Téli sportok
2025.12.17. 21:53

Kim Minseok 1000 méteren is olimpiai induló

Téli sportok
2025.12.13. 18:05

Milánó 2026: véget ért a szezon a kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző számára

Téli sportok
2025.12.13. 17:53

Fél év után lemondott a 2030-as téli olimpia operatív igazgatója

Egyéb egyéni
2025.12.12. 16:30

Milánó 2026: a jegyek közel hetven százaléka kelt el

Téli sportok
2025.12.10. 19:17

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
2025.12.06. 14:18
Ezek is érdekelhetik