Téli olimpia: hazaküldték a fegyelmezetlen francia síelőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 10:57
A francia alpesisí-csapat vezetői fegyelmezetlenség miatt hazaküldték Mathieu Faivre-et a pjongcsangi téli olimpiáról.

A hivatalos indoklás szerint Faivre – aki a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Mikaela Shiffrin párja – csak a saját eredményével törődött, csapattársai jó teljesítményének nem örült, ami nem egyeztethető össze a válogatott szellemiségével.

Faivre a férfi óriás-műlesikásban vasárnap elért hetedik helye után úgy nyilatkozott, a csapattársak jó szereplése nem igazán érdekli, mert elsősorban csalódottságot érez amiatt, hogy nem sikerült jobb helyen zárnia. A sportoló utólag a Facebookon kért bocsánatot szavaiért, melyeket szerinte félreértettek.

„Amikor a célba érkezésem után megkérdeztek a francia csapat teljesítményéről, azt mondtam, jelen pillanatban az az utolsó, ami érdekel, mert elsősorban a saját kudarcommal foglalkoztam. Nem akartam tiszteletlen lenni senkivel" – írta a 26 éves versenyző a közösségi médiában. Hozzátette, dél-francia révén gyakran forrófejű, ezért fogalmazott élesebben, mint azt szerette volna.

Az osztrák Marcel Hirscher sikerével végződő óriás-műlesiklásban a franciák közül Alexis Pinturault bronzérmet nyert, Thomas Fanara ötödik, Victor Muffat-Jeandet pedig hatodik lett.

Faivre a tavalyi világbajnokságon az olimpiai programban idén debütáló csapatversenyben aranyérmes volt, s most is lett volna esélye bekerülni az esélyesek közé számító francia válogatottba.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
2 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
4 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
5 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
6 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
6 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik