Téli olimpia: Hirscher kiesett szlalomban, Kékesi versenyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 03:45
A férfi műlesiklás első futamát rendezték meg csütörtök reggel, a Pjongcsangban zajló téli olimpián. Az első helyről a norvég Henrik Kristoffersen várja a második futamot. A két magyar induló közül Samsal Dalibor kiesett, míg Kékesi Mártonnak a második futamban is szurkolhatunk.

Az óriás-műlesiklásban ezüstérmes norvég negyedikként teljesítette a pályát, s rögtön utána következett a favorit, a Pjongcsangban már két aranyérmet szerző osztrák Marcel Hirscher, aki azonban nem kezdett túl jól, ráadásul a pálya közepén ki is esett. A többi osztráknak sem sikerült igazán a futam, a legjobban Marco Schwarz szerepelt közülük, kilenc tizedmásodperces hátránnyal. A legjobban a svéd André Myhrer szorongatta meg a norvégot, aki csak 21 századdal volt lassabb, a harmadik francia Victor Muffat-Jeandet már hat tized feletti hátrányban volt.

Kékesi Márton 38. helyen zárta az első futamot
MTI
Kékesi Márton 38. helyen zárta az első futamot MTI



A két magyar versenyző közül Samsal Dalibor 43-as rajtszámmal indult, s sajnos már a pálya első felében kiesett, Kékesi Márton 81-essel vágott neki a pályának, és ő végig tudott jönni rajta hat másodpercen belüli hátránnyal. A pálya nehézségére jellemző, hogy a 108 induló közül csak 52-en értek célba. Közülük a magyar versenyző a 38. lett, s természetesen érdekelt lesz a második futamban.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
ALPESI SÍ, FÉRFI MŰLESIKLÁS, ÁLLÁS AZ 1. FUTAM UTÁN:
1. Henrik Kristoffersen (Norvégia) 47.72 mp
2. André Myhrer (Svédország) +0.21 hátrány
3. Victor Muffat-Jeandet (Franciaország) +0.62

38. Kékesi Márton +5.77
Samsal Dalibor kiesett

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
42 perce

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
4 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
5 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
7 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
8 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik