Téli olimpia: Jászapáti Petra 6. lett 1500 méteren!

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 13:19
null
Jászapáti Petra bravúros pontot szerzett (Fotó: AFP)
Jászapáti Petra a 6. helyen végzett a pjongcsangi téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolya női 1500 méteres távjának döntőjében, ezzel egy olimpiai pontot szerzett.

Jászapáti ellenfele a dél-koreai Csoj Min Dzsong és Kim Al Ang, a kanadai Kim Boutin, a kínai Li Csin-jü, a holland Jorien ter Mors és az olasz Arianna Fontana volt – csupa világklasszis.

Az elődöntős futamhoz hasonlóan hátul haladt, várt a lehetőségre. Azonban ezt a döntő meglehetősen békés volt, és csak a pontszerzésért tudott hajtani. Ez sikerült is, mert Fontanát maga mögé tudta utasítani.

Jászapáti Petra hatodik helye kivételesen jó eredmény! Legutóbb a 2010-esi játékokon volt egyéniben női magyar pontszerző, akkor Huszár Erika éppen ebben a számban hatodik lett.

„Az volt a célom, hogy ne bánjak meg semmit a futamban, bátran versenyezzek és ne féljek senkitől. Úgy gondolom, hogy sikerült is elérnem, számomra ez nagyobb boldogság, mint maga a pontszerző hely" – értékelt az M4 Sportnak Jászapáti.

A döntő felvétele


TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÁS, NŐI 1500 MÉTER
1. Csoj Min Dzsong (Dél-Korea) 2:24.948 perc

2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703
3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834
4. Kim Al Ang (Dél-Korea) 2:25.941
5. Jorien Ter Mors (Hollandia) 2:25.955
6. Jászapáti Petra (Magyarország) 2:26.138

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
48 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
6 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
23 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik