Téli olimpia: sáncrekord és norvég siker síugrásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 14:51
A férfi síugrók nagysáncversenyének selejtezőjét rendezték meg pénteken a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A legjobban a norvég Robert Johansson szerepelt, míg a japán Kobajasi Rjoju 143 és fél méteres ugrással új sáncrekordot ért el.

Nem történt eget rengető dolog a síugrás nagysáncversenyének selejtezőjében, hiszen az 57 induló közül az első ötven kvalifikálta magát a szombati döntőbe. A hét kieső közül legfeljebb a cseh Lukás Hlava búcsúja jelentett kisebb meglepetést, ő 106 és fél méterig jutott.

A legkellemesebb meglepetést viszont a japán Kobajasi Rjoju szolgáltatta, aki 143 és fél méteres ugrásával új sáncrekordot ért el. A zsűri azonnal le is vitte két kapuval a rajthelyet, így aztán a többiek rövidebbeket ugrottak, de két norvég így is meg tudta előzni (igaz, nem méterben, hanem pontszámban) a japánt.

A selejtezőt a normálsánc bronzérmese, Robert Johansson nyerte meg az ott ezüstérmes Johann André Forfang előtt. A normálsáncon győztes német Andreas Wellinger ezúttal a negyedik lett, míg a címvédő lengyel Kamil Stoch a hetedik helyen zárt.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍUGRÁS, FÉRFI NAGYSÁNC, SELEJTEZŐ
1. Robert Johansson (Norvégia) 131.9 pont (135 méter)
2. Johann André Forfang (Norvégia) 128.7 (137)
3. Kobajasi Rjoju (Japán) 127.6 (143.5)

Legfrissebb hírek

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
11 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
13 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
15 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
17 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
17 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik