Műkorcsolya: Engi Klára lett a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 20:17
Engi Klára lett a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Vardanjan Gurgen pedig a pontozásos ágazat sportigazgatói tisztségét tölti be.

A MOKSZ csütörtöki tájékoztatása szerint Engi Klára úgy fogalmazott, hogy a pozíció ágazatokon átívelő nemzetközi feladat, amely hatalmas megtiszteltetés számára. „Elismerése annak a hosszú és sikeres versenyzői pályának, valamint az elmúlt évek sportvezetői munkásságának, amely lehetővé teszi az e pozícióban rejlő nemzeti lehetőségek maximális kiaknázását, s értékes tartalommal töltését. Örömmel adom át az ágazati feladatokat Gurgennek, és igyekszem segíteni mindenben a munkáját” – közölte Engi Klára.

Vardanjan Gurgen a Moszkvai Állami Egyetemen végzett, s karrierje elején Moszkvában, Jerevánban, 1990 és 2010 között pedig Budapesten tevékenykedett műkorcsolyaedzőként. Legutóbb a nottinghami National Ice Center korcsolyasport-igazgatói pozícióját töltötte be. 1994 és 2006 között a MOKSZ elnökségi tagja volt, 1993 és 2017 között több Európa-bajnokságon, világbajnokságon és két olimpián vett részt a magyar és az angol csapat edzőjeként.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
2026.01.16. 19:54
Ezek is érdekelhetik