Rp. gyorskori: újabb változás a világkupacsapatban

Vágólapra másolva!
2019.11.22. 13:28
Újabb változás a világkupa-csapatban: a Sziklási András sérülése miatt Montreálban lehetőséget kapó Talabos Attila megbetegedett, így az ázsiai állomásokra Oláh Bence utazik – tudatta a magyar szövetség honlapja, a hunskate.hu.

„Bánhidi Ákos közölte velem, hogy rám esett a választásuk. Mindhárom edzőnek megköszöntem a lehetőséget, hálás vagyok a bizalomért. Persze, tudom, hogy sérülések és betegség miatt kerültem a csapatba, az ember pedig leginkább azt szereti, ha a képességei alapján választják a legjobbak közé. Remélem, mindhárom csapattársam hamar felépül” – mondta Oláh Bence. „Bánhidi Ákos közölte velem, hogy rám esett a választásuk. Mindhárom edzőnek megköszöntem a lehetőséget, hálás vagyok a bizalomért. Persze, tudom, hogy sérülések és betegség miatt kerültem a csapatba, az ember pedig leginkább azt szereti, ha a képességei alapján választják a legjobbak közé. Remélem, mindhárom csapattársam hamar felépül” – mondta Oláh Bence.

A rövid pályás válogatott pénteken utazott el Japánba, a nagojai versenyre november 29. és december 1. között kerül sor, a sanghaji viadalt egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik